Miett önálló és akar

Képeket most nem töltöttünk még fel, egyrészt, mert örülök, ha az örökmozgó mellett arra van időm, hogy leírjam, mi a helyzet, másrészt meg mert alig lehet lefotózni, olyan gyorsan mozog ki minden képből, hogy jó, ha 10 képből egy sikerül:). De azért később majd pótolom, ígérem.

Olyan drasztikus, látványos változást az utóbbi időben nem produkált egyébként, talán csak annyit, hogy rengeteg foga van, már a hátsók közül is kint van pár. Nagyon cuki velük, de azért én jobban örültem volna, ha szép lassacskán jönnek ki: minél később, annál később romlanak el ugye. Mindenesetre igyekszünk most már egyre gyakrabban mosni a fogát. Ráadásul ha egy-egy durvább foga jön, simán felmegy a láza tök hirtelen 39 fokra, és kb. egy napig csillapítani kell. Még az a szerencse, hogy ő még ezt is elég jól viseli, csak 39 fölött szokott nyűgös lenni, ami azért eléggé jogosnak tűnik. Nem is emlékszem, hogy nekem valaha lett volna ilyen magas lázam. 

Változásnak kevésbé látványos, de azért önmagában, vagy a játszótéren a többi gyerekhez viszonyítva elég döbbenetes az a magabiztosság, ahogy Miett mozog. Nemcsak az, ahogy jár, de ahogy az emelkedőket-lejtőket, a küszöböket kezeli, na meg ahogy a labdával bánik pl. Ha meglát egy labdát a játszótéren, azonnal rávetődik, ha másik gyerek elől menekíti, csak lehajol, felkapja és rohan vele, ha meg éppen nincs konkurencia, úgy vezeti a labdát, hogy én csak nézek. Simán körbefocizza az egész játszóteret, anélkül, hogy elesne vagy egyszer is mellérúgna. Szerencsére ebben nem rám ütött, de már előre látom, mekkorákat fognak röhögni az apjával az én bénázásaimon:).  

Nap mint nap megdöbbenek egyébként valamin, amit csinál. Tegnap pl. miután beletette a babát a játékbabakocsiba, rögtön nyúlt a biztonsági övhöz, és csatolta be. Múlt hétvégén kapta meg a kocsit, és csak napi pár parcet játszott vele, de máris érti, hogy hogy működik.

Ha valamit próbálunk eldugni előle, tuti azonnal megtalálja, az asztal tetején is kiszúrja, meg persze már mindent ott keres akár 10 perc múlva is, ahova utoljára tette. 

A játszóterezések, főleg ebben az időben, amikor a 11 és 3 közötti időszakot kivéve igyekszünk minden percet kint tölteni, megteszik a hatásukat a szocializációjára is. Nem tudom, írtam-e már, de nemrég köszöntött be Miettnél az az időszak, amikor teljes hévvel próbálnak a kölkök egymással ismerkedni. Persze eleinte az ölelésből feldöntés lett, a hatalmas puszikból a végére harapás, a simogatásből ütögetés és szembenyúlás, csupa szeretetből. Résen kellett lennem rendesen, de még így is akadtak hülye anyukák... mondjuk ezek a játszótéri tapasztalatok azt hiszem, külön posztot érdemelnének, meg is írom azt is majd valamelyik nap. 

Mindenesetre nem adtam fel, és most már Miett sem a játszóterek réme, úgyhogy most, hogy már nem fenyeget a 8 napon túl gyógyuló sérülések okozásának réme, egyre inkább elengedhetem a kezét, és hagyom, hogy maguk között rendezzék el a konfliktusokat. 

Ami a beszédét illeti, érdekes módon az utóbbi időben nem sok változás történt, maradt a hinta-palinta, az apa-dolog valahogy eltűnt, viszont bejött a hoppá. Amit viszont tökélyre fejlesztett, az az ugatás. Nem vau-vauzik, hanem vu-vuzik, tehát az igazi ugatást utánozza. Ha meglátt egy kutyát vagy más olyan állatot, amit nem hallott még hangot adni, mutat rá és mondja hozzá. Ha ugatnak a kutyák az utcában, ő is nekiáll, néha meg csak úgy odamegy Isishez, belehajol a békésen pihengető kutya arcába, és határozottan közli vele, hogy vu-vu. Baromi aranyos:)

A kutyával egyébként nagyon jól elvannak, játszanak olyat, hogy Miett üldözi, Isis meg menekül, vagy Miett felveszi valamelyik játékát a földről, odanyújtja neki, aztán mikor Isis elvenné, menekíti előle, stb. De a legédesebb az volt, amikor Miett a kiflijével leült a fűbe, vele szemben a kutya, aki belehajtotta a hatalmas fejét az ölébe, és a kiscsaj morzsánként etette a kiflijével. Sajnos erről sincs kép, mert nem volt Tamásnál gép, amikor látta. 

Ami szintén kevésbé látványos, de nekünk elég nagy változást jelent, az az, hogy most már látszik Miett reakcióin, hogy szinte mindent megért abból, amit modnunk neki, pl. tedd vissza, add oda, vidd oda, stb., és ő is próbál mutogatással magyarázni. Csomószor simán megérteti így magát velünk. Bár persze én örülnék, ha a visítás-mutogatás kombót lassan egy-két alapszóval kiváltanánk, viszont ahhoz nincs szívem, hogy nekálljak anya-nem-értit játszani vele, miközben tök ügyesen próbálja megértetni magát velem, csak épp nem szavakkal. Marad az, hogy továbbra is mindent jó sokszor ismétlek, és reménykedem, hogy nem csak a kutyákat tartja érdemesnek a beszélgetésre:)

Miett egy éves...

... és ezalkalomból ünnepelyésen, és minden anyai elfogultségtól mentesen megállapítom: most már biztos, hogy egy zseni. De tényleg!:P

Komolyra fordítva a szót, annyi minden történt vele az utóbbi időben, és többek között épp emiatt nekem annyira kevés időm volt írni, hogy az első szülinapjáról megemlékezni most éppen elég lesz, ha egyszerűen sikerül összeszednem, amit fontosnak tartanék elmondani róla.

Hát először is Miett, hűen a húsvét szelleméhez, már nemcsakhogy egyedül jár, de szinte fut, mint a nyúl. És szerencsére baja sem esik igazán soha, nagyon óvatos és ügyes. Bár a múltkor, mikor először mentünk a nagyihoz úgy, hogy Sona és Hima is ott voltak, egy nappal azután, hogy járásügyben úgy igazán beindult, megvolt az első "véres" sérülésünk is: ketten is fogtuk a kezét, de hiába, Miett ment, mint az őrült, kitépte a kezünkből a kezét, és zutty, egyenesen orraesett a betonon, úgy, hogy a kis alsó lapátfoga fel is sértette a felső ajkát. Szerencsére nem lett halálos a sérülés:)) Két nap múlva aztán megismételte ezt velem is itthon, séta közben. Na, azóta azért már óvatosabb, bár határozottan jobban szeret menet közben előre koncentrálni, a célra, mint a lába elé. 

Enni pedig még mindig imád, ha tehetné, egész nap csak tolná be a kaját a fejébe, és ráadásul egyre önállóbb ebben is. Pl. egyre többször ragaszkodik hozzá, hogy ő maga kanalazhassa be a szájába. Nagyon ügyes egyébként, már teljesen érti, hogy működik a dolog, gyakorlatilag képes teljesen önállóan enni, csak mondjuk, amikor hagyom, hogy egy ideig gyakorolja ezt a bravúrt, és utána szétnézek a konyhában, azért nagyon nehéz nem fájó szívvel gondolni az éhező etióp gyerekekre. De persze ha itthon vagyunk, hagyom, mert én úgy gondolom - szemben anyuval, aki baromi büszke rá, hogy vele milyen szépen eszik a gyerek, mert ő ráér-még-arra-a-gyerek alapon nem hagyja -, hogy ha ő ennyire akarja, akkor most van itt az ideje megtanulni. 

Egyébként inni is egy ideje mindenből tök ügyesen tud egyedül: cumisüvegből, sportüvegből, sőt pohárból is, bár ez utóbbiból még mindig a nyelvét belenyújtogatva próbál lefetyeleni (de legalább már nem harapja:)) Meggyőződésem egyébként, hogy bizonyos dolgokat Isistől tanul el a drága gyermek: csak remélni merem, hogy a postást mostanában nem tervezi megharapni.:)

Amúgy Isisszel is kezdenek egyre jobban egymásra találni. A jó időnek hála, a nap nagyrészét a kertben szoktuk tölteni, és olyankor a kutyával is játszunk. Persze Miett még nem tudja neki eldobni a játékait, de felveszi őket, és adja oda neki, Isis pedig szép óvatosan elveszi őket tőle. Az egyetlen, bár nem komoly konfliktusforrás a színes maci volt, mert azt Isis is nagyon félti, és Miett is arra van rákattanva, nem szívesen adja oda neki rögtön, de azért szerencsére megoldják:) Egyébként Miett eteti is a kutyát: először persze kicsit meglepődött, amikor odaadta a kezében lévő kaját, és utána nem ehette meg, mert hát tényleg eltűnt Isisben, de azóta beletörődött, és még mindig adja neki, egy falat neki, egy falat a kutyának alapon.

Jön a foga is: ráadásul egyszerre 5. Ennek köszönhetően, illetve az ebből fakadó kicsit legyengült immunrendszer miatt akadt is egy "kellemes" kis kalandunk a héten. Kicsit aggódom is, hogy ezentúl az április 10. előtti hét minden évben a Miettért való aggódás jegyében fog zajlani, de ha 10-ére minden évben olyan tökéltesen oldódnak meg a dolgok, mint az utóbbi két évben, akkor egye fene, bevállalom.:)

Azzal kezdődött a dolog, hogy hétfőn délelőtt letettem aludni, és amikor felkelt, érzetem, hogy kicsit meleg a teste. Leültettem enni, de közben egyre forróbb lett, és el is kezdett nyűgösködni, úgyhogy a kajálást gyorsan beszűntettük, és megmértem a lázát. 39 fok fölött volt, úgyhogy gyorsan riadóztattam Tamást, és arra jutottunk, hogy mindenkelőtt felhívom a dokit. De ő nem vette fel, Miett pedig tényleg baromi forró volt, és már sírt, úgyhogy úgy döntöttem, gyorsan kap egy kúpot, és addig is beteszem egy hűtőfürdőbe, hogy biztos ne legyen semmi gond. Hát Miett valószínüleg egy ufó, mert a hűtőfürdőről mindenhol azt hallottam, hogy a gyerekek utálják és jajj, de Miett kb. 3 másodperccel azután, hogy beültettem a 39 fokos vízbe, szépen megnyugodott, és belekezdett a szokásos menet játékba a hajóival és társaival. Kb. 20 percig folyamatosan, apránként öntöttem be a vízbe a hidegvizet, 36 fokig, és végig meg sem nyikkant, kicsit bágyadt volt, de amúgy elégedetten játszadozott. Amikor kivettem, 38 fokos volt a láza. Közben elértem a dokit, aki ellátott tanácsokkal és másnapra berendelt vizitre. Kedd reggel aztán még felment egyszer a láza 39 fölé, de azután már csak hőemelkedése volt, csillapítani is alig kellett, csak este a lefekvéshez kapott egy kis szirupot. Ezen kívül annyi tünete volt, hogy az első pár éjszaka egyszer-kétszer felébredt, de szerencsére gyorsan vissza is aludt. Mivel kedden a doki nem talált semmi árulkodót, amikor megvizsgálta, elküldött minket vizeletvizsgálatra. Vettük vizeletgyűjtő zacskót, amit nekem kellett szerda reggel alapos szappanos lemosás után felragasztani a hüvely köré, megvártam, amíg pisilt, aztán elindultunk a terméssel a laborba. Csütörtökön aztán nagy naívan elindultunk a rendelésre a lelettel, gondoltuk, a gyereknek semmi baja, vidám, boldog, nyugodt és láztalan, tuti nem lesz baj. De sajna a leleten túl sok fehérvérsejtet látott, ami lehetett akár amiatt is, hogy nem fertőtlenítettük a területet, mielőtt levettük a mintát, de a biztonság kedvéért beküldött minket a SOTE II. számú gyermekklinikára, méghozzá azonnal, mert ha véletlenül húgyúti fertőzés, azt kislányoknál ugye azonnal kezelni kell. Na innentől lett izgis a dolog. Bementünk, megvizsgálták, és fertőtlenítés után kapott újabb zacsit. Csakhát sikerült neki pont a kórházba vezető úton pisilnie, úgyhogy délután fél háromtól kb. fél hatig csak vártunk és vártunk, hintáztunk, sétáltunk, ettünk-ittunk, és a végén már úgy 5 percenként ellenőriztük, hogy van-e termés. Asszem a gyerek ebben az anyjára ütött, én se tudtam soha parancsra pisilni. Néha még most se, amivel szívtam is a terhességi vizsgálatok alatt:) Amikor végre lett pisi, még további majdnem két órát vártunk, amit meghitt lépcsőzéssel töltöttünk, Tamással váltott műszakban, mert azért a családban már csak Miett fáradhatatlan. Már elmúlt 7 óra, amikor kiderült "végre", hogy nem derült ki semmi, mert ez a lelet sem lett teljesen negatív, meg kellett próbálni kitenyészteni benne a gyanús baktériumot, aminek viszont csak másnapra lesz eredménye. Amikor hulla fáradtan beültünk a kocsiba, április 9-én este kb. fél 8-kor, és realizálódott bennem, hogy a történelem épp javában ismétli önmagát, és én épp ugyanúgy parázom, mint egy éve ilyenkor, mert ha Miett belázasodik ma éjjel, akkor nincs mese, 4 nap kórházi antibiotikumos kezelés a minimum, na akkor azért elbőgtem magam. Másnap 12-től délután 3-ig folyamatosan bombáztuk a kórházat a telefonokkal az eredményért, de senki nem vette fel, egyik kiba...tt melléken sem. Végül felhívtam a dokit, aki azt mondta, hogy akkor mindenképp menjünk be, mert ha van valami, az antibiotikumos kezelést legalább szájon át el kell kezdeni. 4 után értünk a kórházba, úgyhogy alig találtunk valakit, aki tudott segíteni, de azért sikerült megtudnunk az eredményt: negatív. Úgy látszik, hogy az előző napi lelet szerint "ragyogó általános állapotú" Miettnek tényleg nincs semmi baja, úgyhogy mégiscsak boldog lett a szülinapja. A történelem legalább ebben is ismételete önmagát:) Hazafele be is mentünk megvenni a szülinapi ajándékait. 

Ami a szülinapi bulikat illeti, szerencsére azok is mind nagyon jól sikerültek. Az első, haveroson majdnem mindenki ott tudott lenni, akire számítottam, és Miett is szuperül érezte magát, bár az ajádékaival a többi gyerek (és felnőtt:)) többet játszott, mint ő, mert ő leginkább a szocializációval és a kajálással volt elfoglalva. Ott volt Sona, Hima, Panni és a Miettel majdnem egyidős Andris is, akivel remekül elcserélték a piájukat, és egy tányérból csemegézték a szülinapi rondatortát. Meg persze a rengeteg felnőtt, akiknek ugye mindnek kutya kötelessége őt imádnivalónak tartani és ajnározni:) 

A következő buli aztán a szombati volt, amit Dorkáék telkén tartottunk, egyben a családi húsvéti balhéval. Azt is iszonyúan élvezte, a tömeget, a gyerekeket, és szuper ajándékokat is kapott. És persze én is, mert ilyenkor elvből ráhagyom a gyereket a rokonságra, én pedig beszélgetek, akivel kedvem támad. Mivel úgyis mindenki jobban tudja ilyenkor, hogy mit és hogyan kell csinálni egy gyerekkel, rájuk hagyom, hadd csinálják, én csak diszkréten figyelek a távolból, hogy azért egyen, kapjon tiszta pelust, ha már muszáj, és aludjon, ha totál kidőlt. Ezt leszámítva bízom benne, hogy túléli valahogy az ide-oda öltöztetést, és hasonló aranyosságokat:)) Miett egyébként egész nap evett itt is, pl. a saját tortájából egyedül ette ki az egész, 4 almányi tölteléket (sajna a tésztája a rizsliszt miatt pár óra múlva megkeményedett, de majd erről is írok a kajás blogon).

Anyuékkal tegnap reggel ünnepeltünk, húsvétzotunk: a kertben eldugtunk mi is egy ujjbábot csokitojásban (amit persze mi ettünk meg, Miett majd jövőre:)), meg anyu is egy csomó mindent, amit összeszedett neki, és "megkerestük vele". 

Délután pedig - végre hármasban! - elmentünk az állatkerbe, amire már régóta vágytam, és a séták alatti tyúkos és kutyás tapasztalatok alapján úgy gondoltam, már Miettnek is érdemes lesz eljönnie. Tamás félt egy kicsit, hogy még nem fogja annyira értékelni az állatokat, de szerencsére ebben nekem lett igazam. Miett tök ügyesen kiszúrta az állatokat, és amikor felfedezte, hogy az a valami ott egységet alkot és mozog/csinál valamit, akkor boldogan rámutatott. A legjobban a verekedő páviánkölykök és a daruk tetszettek neki. Meg bementem vele a nyuszisimogatóba is: szerencsére Isisen már jól kinevelődött, és bár végig résen voltam, egyáltalán nem próbálta meghúzni a szőrüket vagy kitépni a fülüket, csak boldogan vizsgálta őket, és finoman megsimogatta az egyik lábát. Alig akart kijönni:) Az egész két és fél órás kaland végére úgy elfáradt, hogy amint kitoltuk a babakocsit az állatkert kapuján, már aludt is. Pedig mielőtt elindultunk, már lealudta a napi 3 óráját:)

A beszédben is nagyokat lépünk előre, pl. már megvan Miett első szava, amit nem csak ért, de teljesen tudatosan használ is. Csak még a hangsor nem stimmel teljesen az eredetivel:) Most még kb. azt mondja, hogy hilló, de már egyre gyakrabban keményedik meg az l, és néha már szinte teljesen tökéletesa "hinta" hangzása. És mivel az egész nem csak a hinta iránt tanúsított fékezhetetlen imádatból fakad, hanem a Hinta-palinta kezdetű mondókából is, a ritmust is nagyon szépen tartja, és a hinta után gyakran következik valami olyasmi is, hogy palilló. Ráadásul nem csak hintázás közben használja, hanem ha mondjuk felültetem egy új székre, elkezdi hintáztatni magát, hogy megnézze, működik-e hintaként, vagy ha meglátja a hintát, és megy oda, mert szeretne beleülni, sőt akkor is, ha ő maga bármit hintáztatva mozgat. Teljes a hintaőrület:) A másik "szó" az apa, amit elkezdett használni, de abban először legikább a hangsor tetszett neki, kb. nulla tartalma volt eredetileg, de agyon tisztán mondta, és valahogy úgy hangzott, hogy a-pppa. És baromira tetszett neki, folyamatosan vigyorgott hozzá. Ebből az lett, hogy egy idő után mondta mindenre és mindenkire, ami tetszett neki, és most, úgy két napja kezd úgy tűnni nekem, hogy már tényleg leginkább Tamásra használja. 

Az utóbbi időben ezerrel beköszöntött az utánzás-korszak is. Nyilván eddig is javarászt utánzással tault egy csomó dolgot, de mostanában gyakorlatilag egyszer kell neki megmutatni dolgokat, és már tudja, emlékszik, és csinálja. Számomra döbbenetes, hogy mennyi mindent milyen gyorsan tanul meg így. A szülinapjára, még hetekkel ezelőtt kapott egy xilofont a keresztanyjától, és ott mutatta meg neki Ole, hogy hogy lehet egy mozdulattal végighúzni rajta a pálcát. Utána egy darabig nem érdekelte túlzottan a cucc, kicsit el is pakoltam, de a héten elővettem megint kipróbálni, és rögtön, teljesen magától végighúzta a pálcát. Pedig én előtte csak egyesével ütögettem neki a hangokat. A tárgyakat is elkezdte egymásba pakolgatni, és az ásványvizesüvegekre is teszi vissza a kupakokat, azt is jól elleste, hogy kell:) Már a tollat és zsírkrétát is úgy tudja fogni, mint mi. A legfrisebb, hogy a szülinapjára kapott két hintát, Zsófiéktól pedig olyan kutyákat, amik sárfoltosak, és melegvíz hatására eltűnnek róluk a foltok. Ehhez van egy kicsit törölköző is, amivel "le lehet dörzsölni" a foltokat. Na, amikor szombat este hazajöttünk, még fürdés előtt kicsit hintáztattuk Miettet, és beültettük mellé a kis plüssnyuszit, amit kapott. Hát tegnap és ma reggel is azzal kezdte, hogy a nyuszit beültette a hintába. Este fürdésnél meg játszottunk a kádban a kutyusokkal, és megmutattuk, hogy kell ledörzsölni a foltokat. Tegnap este a kádban rögtön begyűjtötte a kutyákat magához, a rongyot meg kikapta a kezemből, és mosdatta a kutyákat fürdés végéig:) Hát nem egy zseni, de tényleg?:))

Képek itt és itt!

Taps vezér utca

Várni akartam ezzel a bejegyzéssel, amíg Tamás feltölti a múltkori unokatesós szombatról a képeket, de mivel ez várhatóan 2028-ban fog csak bekövetkezni, az arról szóló beszámolót majd utólag abszolválom, most viszont beszámolok a legújabb fejelményekről, mielőtt ezek is elavulnának.

Először is, kb. két hete a messzebb lévő játszótéren összefutottunk egy Enikő nevű 13 hónapos kiscsajjal, aki teljesen elbűvölte Miettet. A hintázás után még egy csomót sétáltunk is együtt, Miett pedig végig simogatta, csodálta, és hangosan örült neki.:) Aztán Tamásnak másnap egész nap sétálnia kellett vele: gondolom, motiválólag hatott rá, hogy Enikő már egyedül sétálgatott. Azóta is egyfolytában sétál, és már egyedül is egyre nagyobb távolságokat tesz meg. Ma már nemcsakhogy nem ült le, amikor észrevette, hogy kapaszkodás nélkül megy, de még nagy büszkén vigyorogva vissza is nézett rám. 

Mostanában sokszor nem is babakocsival megyünk sétálni, hanem csak gyalogolgatunk, és ha elfárad, felkapom. Persze így nem jutunk messzire, csak 1-2 háztömbre, de legalább ugyanúgy eltart akár egy-másfél órát is:) Mondjuk amikor elmentünk kocsi nélkül Tamásért a művházba, akkor azért majdnem letört a derekam az én kissúlyú, kevesebb, mint 8 kilós lányomtól:)

A szavakat is egyre jobban érti, és ezt jelzi is felénk, és nagyon tud neki örülni, ha látja, hogy észrevettük:) A múltkor pl. a szobájában mutogattam neki, hogy a falon is van zsiráf, meg a szőnyegen is, erre hirtelen felcsillant a szemében a heurékaélmény, négykézlábra pattant, és vigyorogva odaszáguldott a műanyag zsiráfjához. 

Tegnap pedig, amikor beugrottunk a bababoltba, Tamás megkérdezte, melyik utcában vagyunk. Amikor válaszoltam, hogy Tas vezér utca, kicsicsaj boldogan elkezdett tapsikolni a karomban, úgyhogy most már nekünk is bekerült az első szó a családi szószedetbe: azt hiszem, ez az utca nekünk már örökre Taps vezér marad.

De más szempontból is sokkal intenzívebben próbál kommunikálni és interaktálni a világgal az elmúlt két hétben: pl. csomószor megint elkéri a kanalat, és sok esetben már be is kerül a kaja a szájába. Úgyhogy most megint állandóan mocskos a konyha, viszont cserébe mi meg baromi büszkék vagyunk:) Teljesen rákattant a rajzolásra is. A múltkor a nagyinál is ráindult a letörölhető mágneses rajztáblára, itthon meg a tollakra és a ceruzákra. Ilyenkor baromira kell rá figyelni, főleg, amikor a toll végével próbál rajzolni, de nem lehet neki nem megengedni, hogy próbálkozzon. Persze egyelőre a reprezentativitás eleme még hiányzik a dologból, de nagyon élvezi, hogy azokat a vonalakat ő maga csinálja.  

Egyre többször nem csak kifele pakol már, hanem befele is, és a szivacskockákból is teljesen magától próbált már többször építeni is, nem csak az én tornyomat lerombolni. 

Ezen kívül elég határozottan mutogat, és elkezdte odaadni a dolgokat, ha azt akarja, hogy csináljunk valamit az adott tárggyal, vagy ha egyszerűen csak nincs már rá szüksége. Persze, aminek igazán nem kéne leesnie, mint pl. a telefonom, az legtöbbször azért még a földön végzi, amikor éppen kiesik őkirályi felsége kegyeiből, de az ember ugye ne legyen maxmalista. 

Nem hittem volna, de úgy látszik, tényleg valami mérföldkő lehet az egy éves kor. 

UPDATE: el is felejtettem, hogy már teljesen egyedül iszik a sportüvegből:)

Téliszünet

Na, megvolt az első karácsony és Szilveszter is, és meglehetősen mozgalmasan telt. Olyannyira, hogy én is vagy túl elfoglalt, vagy túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy írjak. Szerecsére Tamás is szabin volt teljes két hétig, úgyhogy ez most egy igazi téliszünet volt mindhármunknak: ami azt jelenti, hogy teljesen kizükkentünk a normális kerévágásból. Viszont hétfőtől kezdődik Tamásnak a meló, nekem pedig muszáj lesz most már aktívabban ráállni a tanulásra... nem lesz egyszerű visszaszokni - és Miettet visszaszoktatni - a hétköznapokba. 

De most már tényleg elkezdem a beszámolót az elmúlt két hétről:)

Szóval a karácsony kicsit felemásra sikerült. Hima fertőző tüdőgyulladást kapott, ezért az utolsó pillanatban kiderült, hogy nem tudunk velük együtt ünnepelni. Pedig tökre vártam, hogy a három gyerek végre szabadon vegyülhessen, mert mindig csak a Parázsban találkozunk, ahol Miett csak babakocsiban vagy ölben szokott előfordulni. Nekik szegényeknek meg végképp elég szomorú lehetett így a Szenteste. 

Így aztán 24-én, miután délben itthon ünepeltünk anyuékkal, elvittük az ajándékokat Csabáékhoz és tovább is álltunk Nagyiékhoz. Tök meglepő volt, hogy Miett minden ajándéknak örült, mindegyikkel játszott, mindent megvizsgált. Persze a végére azért elfáradt, de nem volt az az érzésem, ami ebben a korban nem lenne meglepő, hogy elég lett volna a csomagolást odaadni neki. Azóta is rendszeresen megtalálja itthon is, amiket kapott.

Másnap aztán Dorkáékhoz, harmadnap Kunszentre mentünk az unokatesómékhoz, 29-én pedig a keresztszülők jöttek előszilveszterezni, úgyhogy kicsicsaj végülis annyi játékot kapott, amennyit eddig egész életében összesen sem. Tavasszal muszáj lesz megcsináltatni a gyerekszobai polcokat. 

De más szempontból sem volt unalmas ez az időszak: én például megint nem unatkoztam egyetlen éjszaka sem, mert Miettnek végülis tényleg kijött a két felső foga, és ez most sokkal megterhelőbbre sikerült, mint az első alkalommal. Nem kellett volna bedőlnöm a fogdokinak, aki azt találta állítani, hogy ha az elsőnél nem volt gond, a többinél sem lesz. Ha-ha-ha. 

Egy-két órát minden éjjel a szobájában töltöttem a matracon, de volt olyan éjaszaka is, hogy hajnalban tudott csak rendesen elaludni, közöttünk, az ágyban. 

Meglepő módon a Szilveszter éjszaka volt az egyetlen, amit Miett rendesen átaludt, pedig éjfél és fél kettő között szünet nélkül puffogtak-dörögtek a petárdák és a tüzijátékok minden irányből. Egyébként még soha nem töltöttük Dunaharasztiban a Szilvesztert, de egy élmény volt: akármelyik ablakon néztünk ki, ameddig a szem ellát, mindenütt színes volt az ég órákon keresztül, a szomszéd házaktól a városhatárig. (Meg egyébként is meglepően jó dolog a Szilvesztert punnyadással tölteni.) És Miett mindeközben édesdeden, teljes nyugalomban aludt, miközben a hős házőrző a franciaágyban reszketett.

Miett egyébként nemcsakhogy egyre biztosabban tud állni a lábán, de már rutinosan mászik át az összes küszöbön és szinteltoláson keresztül, ha pedig valami útban van, fogja, felemeli, és egy határozott mozdulattal a háta mögé veti. Tündéri. Sőt, elkezdett az alacsonyabb tereptárgyakra fel is mászni. 

És egyre egyértelműbben kommunikál, nem csak gesztusaiban, de lassan verbálisan is. A karjait kitárja, ha azt akarja, hogy felvegyük, vagy csak oda akar bújni, és már teljesen tisztán és hangosan artikulál bizonyos szótagszerűságeket, pl. ma-ma-ma, me-me, ba-ba-ba, ada-ada-ada, any-any-any, ilyesmik. Olyan jó lesz, ha majd elkezd beszélni!

BUÉK! 

Nevelés

Miett időközben 8 hónapos lett, és egyre tovább tudja megtartani magát állva támaszték nélkül. És közben baromi látványosab növi ki a csecsemőkort is: mostanában határozottan nem könnyű vele.

Persze nem is kibírhatatlanul nehéz, csak amikor éjszaka evés után naívan újra és újra megpróbálom visszetenni az ágyba, és várom, hogy szépen aludjon el rögtön, mint egy-két hónapja, elkezdek halkan kiosonni a szobából, de ő már ül fel, és másodperceken belül felhangzik az a bizonyos sikítás, bennem pedig realizálódik, hogy ma is akkor mondhatom szerencsésnek magam, ha vissza tudom alatatni annyi idő alatt, hogy még utána én is vissza tudjak aludni... na, akkor azért eléggé el tudok keseredni. És őszintén szólva határozottan nem vigasztal az sem, hogy neki viszont még rosszabb lehet. 

Most azért reménykedem, hogy egy-két napon belül jobb lesz a helyzet elalávás és visszaalvás terén is, mert már átjöttek a fölső fogai is az ínyén, úgyhogy talán legalább ez nem fogja gyötörni. Most egyébként kb. ugyanakkorák a fölső fogai, mint az alsók voltak ezen a képen, csak éppen lehetetlen lefotózni őket. 

De egyébként most már nappal sem annyira könnyű a helyzet, mint eddig volt, tanulni pl. szinte már egyáltalán nem tudok, amikor ébren van, vagy legalábbis sokkal lassabban: egyrészt az alvás nappal is problémás, hiába agyon álmos, másrészt pedgi egy örökmozgó öngyilkos merénylő, folyamatosna figyelni kell, hogy ne nyúljon bele egy konnektorba valami olyan helyen, ahol még én se tudtam, hogy van egyáltalán. Ha meg éppen nem ilyesmivel van elfogalalva, akkor minden követ megmozgat, akár szó szerint is, hogy feljusson az ölembe. 

Meg egyébként is, meglepően hamar eljött az a pillanat, amikor már muszáj újra elgondolkoznom bizonyos alapvető nevelési kérdéseken. Már nem működik, hogy megpróbálom kitalálni, mi a jó neki, hozzáigazítom a napirendünket az igényeihez, és akkor békésen éldegélünk együtt és egymás mellett. Az akaratossága ezt már egyszerűen nem engedi meg. Egyelőre azt a módszert próbálom követni, hogy nem egyszerűen csak nemet mondok neki mindenre, ami nem szabad, de ő nagyon, visítva akarja, hanem elveszem tőle, hanem felveszem, arrébb rakom, és mindig kínálok neki valami alternatívát, ami hasonlít, de szabad megtapogatni/bevenni a szájába. Egyelőre több-kevesebb sikerrel és ideig, de működni látszik a dolog. Vajon meddig?

 

Miett álldogáll

Tegnap és tegnapelőtt már elkezdte a kiscsaj gyakorolgatni a felállást a kiságy rácsánál, a kanapénál, ahol éppen talált kapaszkodót. Csodálkoztam is, mert azt hittem, ha megunta a 24/7 ülést, akor a mászási technikáját fogja csiszolgatni, de azért nem rohantam megírni, gondoltam, lesz még rá vagy 2 hónapom, mielőtt ténylegesen fellálna. Hát nem lett. 

Tegnap este Tamás altatta Miettet, és amikor az atuális ordításra bement a szobájába, a kis liba állva, a kiságy keretébe kapaszkodva várta. Sajna én lemaradtam róla, mert mire bementem én is, már elesett, de aztán az éjszakai kajálásra engem is így várt. Azóta is gyakorol folyamatosan:) :

Éjszakai jelenség

Valami furcsa dolog történik már három vagy négy napja minden éjjel. Úgy fél 11-11 tájban hirtelen telitorokból sírás tör elő a gyerekszoba sötétjéből. Beszaladok: Miett ül az ágy egyik sarkában, szeme csukva, határozottan az az érzésem, hogy alszik is, miközben bömböl. Beteszem a szájába a cumit, eldöntöm, alszik tovább csendben. Arra gondolok, hogy annyira ráállt az agya az ülés gyakorlására az elmúlt kb. egy hétben, hogy álmában is ezt dolgozza fel, erre válaszul a teste valóban fel is ül, de mivel így nem túl kényelmes az alvás:), bömbölni kezd. A másik lehetőség, hogy az óraátállás miatti később fekvés miatt alszik az éjszaka első részében nyugatlanabbul, de szerintem ez nem annyira valószínű. Leszámítva, hogy baromi álmos és nyűgös már fürdés közben, egész jól viseli a dolgot, simán átállt a napi ritmusa, ezért nem is lazázunk az átszokással.

És még egy lépés...

Csak hogy ne teljen el nap újabb eseméy nélkül, Miett még térdel is. Uncsi lesz a következő pár hónap:)

Amikor minden beindul

Úgy látszik, kicsicsaj tényleg úgy döntött, hogy mindent, ami a most következő hónapok programja lenne, gyorsan lezavarja gyakorlatilag egy hét alatt, nyilván úgy időzítve, hogy én is el legyek havazva és ne tudjak szépen egyenként beszámolni:)

Ami az evést illeti, még múlt héten kitalálta, hogy jó-jó, de ha már muszáj legyűrni, akkor ő maga akarja csinálni. Szépen lecsap a kanálra, és tömi be a szájába, majd minden falatot bő tíz percig nyalogat le a kanálról, mire megengedi, hogy újat tegyünk rá. A jobbik eset, ha a kanál szárát sikerül elkapni, mert így csak a kaja fele repül szét a konyhában a művelet közben. A rosszabik verzió szerint viszont egyenesen a kajánál fogva ragadja meg a kanalat, majd amikor megfelelő mélységben elhelyezte azt a szájában, elengedi és a kezét szépen beletörli a rugdalózójába. Bár természetesen az előírásoknak megfelelően használunk partedlit, mondanom sem kell, értelme, az nem sok van: a fincsi sárgás pépek rendre a rugdalózókon kötnek ki.

Ami az ízeket illeti, a türelmes taktika tök jól bevált, ugyan másfél hetet kellett várni, de most szombatra megszokta az alma ízét (meg gondolom, ezt az egész rituálét), és már láthatóan élvezte az evést. El is kezdtem adni neki ebédre a krumplit, és mivel először ez sem ízlett, almával kevertem, így másnap már ezt is lelkesen bekanalazta. 

Viszont sajnos elfogyott az a múltkori, mézédes alma, az új, amit vettünk, pedig egy kicsit savanyúbb, nem igazán jött be, úgyhogy tegnap kinyitottam egy üveg alma-őszibarack gyári kaját. Nahát, ezt természetesen imádta, rögtön két kistálkával lenyomott. Ez a gyárikaja-imádat, úgy látszik, genetikailag kódolt gyerekkori viselkedésminta. Szerencsére tényleg se cukor, se semmi extra nincs benne, csak alma, barack, meg egy kis rizskeményítő és -liszt. Időnként simán belefér, hogy kapjon ilyet is.

A múltkor említettem, hogy Miett váratlanul valami ülésre utaló mozgást kezdett gyakorolni. Na, ebből az lett, hogy vasárnap óta már támaszték nélkül ül, és anyira élvezi, hogy gyakorlatilag egész nap ezt gyakorolja - szó szerint, mert azért az ő izmait ez még megterheli, és folyamatosan kell egyensúlyozina is, hogy meg tudja tartani magát. De már tök profin játszik is ülve, akár mindkét kezében tárgyakat fogva is. Nagyon édes!:) A dolog hátulütője, hogy emiatt most kicsit nehezebben alszik el, mert automatikusa tolja föl magát ülésbe, amint letesszük, hiába nagyon álmos épp, és hát lássuk be, egyenes háttal, támaszték nélkül ülve ici-picit nehéz aludni.

Ami a mászásprojektet illeti, az utóbbi napokban az ülés miatt ez kicsit háttérbe szorult, de azért ha nagyon kell valami, és nem nagyon csúszós a talaj, szép szabályosan oda tud mászni érte. Már csak egy kicsit kell tökéletesíteni a technikát, és minden napom egy merő edzés lesz a következő maratonra.

Fél év képekben

Miett tegnap volt kereken 6 hónapos, ráadásul végre áttoltam a mobilomról is a képeket a gépre, úgyhogy úgy döntöttem, itt az ideje egy kis összefogalaló jellegű képriportnak az elmúlt fél évről, az eddig kimaradt képekből válogatva.

De mielőtt ezt megejtenénk, még gyorsan beszámolok a legújabbakról:) Először is, ha nem is túl nagy lelkesedéssel, sőt inkább hatalmas undorodó fintorok kíséretében, de Miett ma már a közös családi "reggelinél" (haha, ezt is megéltük: nem ágyban, nem íróasztalon, hanem az étkezőasztalnál ettünk együtt!) magától nyelte le az almát, nem kellett megvárni, amíg magától lecsúszik. 

Új hangokat is tud: napok óta folyamatosan valami fura keverékét adja a cincogásnak, a kölyökmacskák nyávogásának és a sikongatásnak, legtöbbször örömében. 

És fejlődik ezerrel, egyre profibban megy a hátrafelé mászás:)), de tegnap este Tamás elmesélte, hogy már két "lépést" sikerült másznia előre is. Nagyon ügyesen tartja meg magát a "magasban", ráadásul szeret a kiságy szélébe kapaszkodva akrobatikázni, úgyhogy ma az ágy alját is letesszük mélyállásba, nehogy valahogy kiimádkozza magát és kiessen. Ráadásul valami furcsa mozdulatot gyakorol, ami szerintem már az első üléskezdemény. Ezzel is kezdem a képriportot, aztán hónapról hónapra visszafelé jöhet a többi kép.

6. hónap

Miett ülni tanul

Lassan már haladni is sikerül

Az első "fogmosás"

Szegény elefánt

Még Mr. Finch-nek is a cetlije a legvonzóbb testrésze

Kérem azt a gépet!

Keresztapáékkal

Szeptemberi hideg

5. hónap

"A játék az nem játék"

Pannival és Andrissal a GS táborban

Hello Kitty és barátai: Hamupipőke

Vajon mit álmodhatott?:)

Pancsi

4. hónap

Az evéssel sem viccelünk

Apával

A kéz felfedezése

A csillapíthatatlan telefonrajongás első jelei

Szúnyogmentes szieszta Mohácson

Kövivel a Parázsban

Fürdés után

3. hónap

Pancsi miniben

Jajj, ez meg mi?!

2. hónap

Óriási cumi

Dédmamával

Anya szülinapján

Kis viziló

Kacsóka

Önfeledt alvás

1. hónap

Lábak az égben

Az a bizonyos köldökcsonk 

(és ici-pici lábak!)

Szkafanderben hazafelé

Az elrontott kórházi névtábla

... és az első nap

Titkos találka apával a hátsó bejáratnál

Kis basa 2,5 órásan

10 percesen 

3 percesen

Még odabent

Az első fürdetés és mérés mozgóképben