Éjszakai jelenség

Valami furcsa dolog történik már három vagy négy napja minden éjjel. Úgy fél 11-11 tájban hirtelen telitorokból sírás tör elő a gyerekszoba sötétjéből. Beszaladok: Miett ül az ágy egyik sarkában, szeme csukva, határozottan az az érzésem, hogy alszik is, miközben bömböl. Beteszem a szájába a cumit, eldöntöm, alszik tovább csendben. Arra gondolok, hogy annyira ráállt az agya az ülés gyakorlására az elmúlt kb. egy hétben, hogy álmában is ezt dolgozza fel, erre válaszul a teste valóban fel is ül, de mivel így nem túl kényelmes az alvás:), bömbölni kezd. A másik lehetőség, hogy az óraátállás miatti később fekvés miatt alszik az éjszaka első részében nyugatlanabbul, de szerintem ez nem annyira valószínű. Leszámítva, hogy baromi álmos és nyűgös már fürdés közben, egész jól viseli a dolgot, simán átállt a napi ritmusa, ezért nem is lazázunk az átszokással.

Hurrá, nyaraltunk!

Bevallom őszintén, már szombat délben hazaértünk az első komolyabb, immár hármasban eltöltött nyaralásból, de azóta nem igazán jutottam hozzá, hogy belevágjak egy ilyen rendkívül hosszadalmas projektbe, mint egy blogpost megírása:) Mea culpa, de hát a pihenést is ki kell pihenni, ráadásul a 12 nap egyetlen negatív hozadékaként kicsicsaj igencsak nehezen viseli még az egyedüllétet, legyen szó akár csak rövid percekről is.

Az első három napot Balatonlellén töltöttük anyósomékkal. Mióta oda járunk, most először nem esett az eső: lehet, hogy kicsicsaj szerencsét hozott? Leszámítva azt az "apróságot", hogy Tamásnak az utolsó nap estéjére már anyira fájt a foga, hogy be kellett rángatnunk a fogorvost a rendelőbe, hogy kihúzza, végig nagyon jól éreztük magunkat. A saját magam teljes megdöbbenésére még arra is rávettem magam, hogy Miettet a strandon szoptassam meg. Szerencsére az emberek eléggé zavarban vannak ilyenkor ahhoz, hogy ne bámuljanak meg telibe:) Csak a gyereknek jártak csodájára, hogy milyen jól viseli a többórás srandolást is. A fürdetéssel első este még zuhany alatt próbálkoztunk, de a közös zuhanyzó használata önmagában is elég macerás, hát még gyerekkel... nem is értem, miért nem gondoltunk ebbe bele előre. Viszont a kis 60 cm átmérőjű felfújható medencével remekül működött a dolog másnap. A kisbálna boldogan lubickolt a műanyag kerti asztal tetején, bár a medencében hosszában már alig fért el. És nem utolsó sorban arra is fény derült, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére igenis lehetséges egy nap tizenötezerszer elmondani, hogy "Adjatok rá legalább egy cérnazoknit!":))

Pénteken indultunk tovább Gyékényesre szerepjátékozni. Azt hiszem, ez a 4 nap volt az utolsó kő azon az úton, ami az édes kislánytól az ördögi, elkényeztett, magárahagyhatatlan vámpírhoz vezet:) Nem elég, hogy már a mi társaságunkban is tizenegyen voltunk, ebből két lány nem is játszott, így ők egész álló nap ráértek babázni, de még a mesélőnk (egyben a főnököm) fél családja is ott volt és időnként ők is foglalkoztatták kicsicsajt.
Igazán durván bömbölni is itt hallottuk először szegénykét. Nem csoda, az egész napos pörgés után már vacsi előtt láttam rajta, hogy álmos, de evés után én hülye még megengedtem, hogy átvigyék a gyerekekhez. Nem mintha amúgy ez gondot okozott volna neki, de mostanában azt kezdtem el észrevenni, hogy egyetlen dolgot visel rosszul a kis tündér: ha nem hagyják aludni. Mire visszahozták, szívettépően ordított szegény, kb. háromnegyed óra aktív melóba telt elaltatni. De sikerült, és szerencsére ezt az éjszakát is nyugiban végigaludta. Ami a fejlődését illeti, ebben a négy napban a mozgásra koncentrált, viszoylag keveset dumált, viszont állandóan forgolódott: egyszer még a hasról hátra visszafordulás is sikerült neki. Egyébként itt, Gyékényesen barnult a legtöbbet, pedig itt is végig áryékban volt, bár tény, hogy a 40-es faktorú krémmel kevesebbet kenegettük.
Az utolsó majdnem öt napot Pécsen töltöttük Zsuzsáékkal. Ez már nem volt olyan jó, mert bár Pécs nagyon szép város és a szállodánk is nagyon szép helyen, a Misina oldalában volt, kilátással a városra, de a szállodaszemélyzet apró kellemetlenkedései és a belváros láthatóan turistalehúzásra berendezkedett volta egy kicsit kellemetlen szájízt adott a dolognak. Viszont megnéztük a TV-tornyot és voltunk az állatkertben is, ami sokkal kisebb ugyan, mint a pesti, de ugyanannyival hangulatosabb is. A hegyoldalban, magában az erdőben van az egész, a ketrecek között inkább ösvények, mint utak vezetnek. Hiába a letöbb állatnak nem ez a természetes élőhelye, mégis sokkal természetesebbnek hat az egész. Nem is beszélve arról, hogy az állatok nagyon jó állapotban vannak. Külön meglepetésként az egyik csimpánz még műsort is adott a kedvünkért.
Kicsicsaj szerencsére itt is nagyon jól viselkedett, szinte nem is sírt, ő láthatóan nagyon jól érezte magát. Viszont mivel a nap nagy részét babakocsiban vagy kenguruban töltötte, inkább a beszédfejlődésre koncentrált, az eö melett elkezdte próbálgatni a mély magánhangókat és egy pár mássalhangzót is.
Összességében szuper volt az egész nyaralás, nagyon jól éreztük magunkat, de azért már nagyon jó volt hazajönni is. Most már csak azt remélem, hogy kicsicsaj pár napon belül újra hozzászokik, hogy nem egész nap rajongja körbe egyszerre legalább három ember...

Ui.: És végezetül egy kép a cigire átmenetileg visszaszokott macsóapukáról és kislányáról a hazaúton:

"Óriásbébi"

Kicsicsaj az utóbbi időben már nem tud megfordulni, hiába teszem a hasára: igyekszik, igyekszik, de csak nem megy. És üvölt a szerencsétlen, mint a fába szorult féreg. Gondolom, most jutott el oda, hogy már túl nehéz saját magának. Hát igen, kemény 4,7 kg:) És az a baj, hogy hiába bömböl, azért napi pár percet muszáj hasra fektetni, hogy izmosodjon, hiába szakad meg a szívem. Szegény:(
Ja, egyébként még nem is írtam, múlt héten kapta meg élete második oltását. Le kellett fognom mindkét kezét és odabúji hozzá, hogy ne ijedjen meg nagyon. Jól is viselte, csak addig sírt, amíg benne volt a combjában a tű. Tamás már kevésbé: olyan ideges volt, hogy még a doktornéni is észrevette. Persze igaza van, tényleg olyan szörnyű, hogy szegény kiscsajszi ártatlanul élvezi, hogy mindeni vele foglalkozik, erre orvul beledöfnek egy jó nagy tűt.

1 hónap + 1 nap

Tegnap elfelejtettem leírni: az első egy hónap egyik legnagyobb tanulsága, hogy elképesztő mázlisták vagyunk. A kicsicsajnak - genetikai örökségét tekintve elképesztő módon - hihetetlen jó a természete. Eddig a legtöbb éjszakát legalább hajnali 4-ig átaludta, de gyakran, 5-ig, 6-ig is, és a legtöbbször dél körülre esett az éber periódusa. Sírni is csak ekkor szokott, néha ugyan ilyenkor 2 órát folyamatosan, de cserébe egész nap meg se szokott szólalni. Gyakran órákat ébren van ezen kívül is, de csak nézelődik, tanulja a világot. Szóval egy kis angyal.
Most viszont majdnem két napja gyakorlatilag nem alszik. Ordítani most sem ordít túl sokat, viszont egyfolytában tornázik és beszél - azaz folyamatosan hangokat ad ki a gőgicséléstől a hangos nyögésekig terjedő skáláról. És tényleg alig alszik, talán annyit sem, mint amennyi egy felnőtt ember szükséglete, nemhogy annyit, amennyi egy kisbabáé. És az evési ritmusa is mintha felborult volna kicsit. Talán hamarabb jött el a hathetes növekedési ugrás? Remélem, hamar túlleszünk rajta... úgy aludnék már egyet:)

Könnyek

Miett pár napja elkezdett igazából, könnyekkel sírni. Tegnap még azt hittem, hogy csak azért, mert a sok sírástól egy óra alatt annyira behergeli magát, hogy már a könnyei is elerednek, de ma alig sírdogált pár másodpercet, és máris könnybelábadt a szeme. Na, ez az, amit nem lehet kibírni. Iszonyú érzés! Már most érzem, hogy amikor eljön az ideje, meg fogom venni azt a rohadt csokit a boltban...