Miett egy éves...

... és ezalkalomból ünnepelyésen, és minden anyai elfogultségtól mentesen megállapítom: most már biztos, hogy egy zseni. De tényleg!:P

Komolyra fordítva a szót, annyi minden történt vele az utóbbi időben, és többek között épp emiatt nekem annyira kevés időm volt írni, hogy az első szülinapjáról megemlékezni most éppen elég lesz, ha egyszerűen sikerül összeszednem, amit fontosnak tartanék elmondani róla.

Hát először is Miett, hűen a húsvét szelleméhez, már nemcsakhogy egyedül jár, de szinte fut, mint a nyúl. És szerencsére baja sem esik igazán soha, nagyon óvatos és ügyes. Bár a múltkor, mikor először mentünk a nagyihoz úgy, hogy Sona és Hima is ott voltak, egy nappal azután, hogy járásügyben úgy igazán beindult, megvolt az első "véres" sérülésünk is: ketten is fogtuk a kezét, de hiába, Miett ment, mint az őrült, kitépte a kezünkből a kezét, és zutty, egyenesen orraesett a betonon, úgy, hogy a kis alsó lapátfoga fel is sértette a felső ajkát. Szerencsére nem lett halálos a sérülés:)) Két nap múlva aztán megismételte ezt velem is itthon, séta közben. Na, azóta azért már óvatosabb, bár határozottan jobban szeret menet közben előre koncentrálni, a célra, mint a lába elé. 

Enni pedig még mindig imád, ha tehetné, egész nap csak tolná be a kaját a fejébe, és ráadásul egyre önállóbb ebben is. Pl. egyre többször ragaszkodik hozzá, hogy ő maga kanalazhassa be a szájába. Nagyon ügyes egyébként, már teljesen érti, hogy működik a dolog, gyakorlatilag képes teljesen önállóan enni, csak mondjuk, amikor hagyom, hogy egy ideig gyakorolja ezt a bravúrt, és utána szétnézek a konyhában, azért nagyon nehéz nem fájó szívvel gondolni az éhező etióp gyerekekre. De persze ha itthon vagyunk, hagyom, mert én úgy gondolom - szemben anyuval, aki baromi büszke rá, hogy vele milyen szépen eszik a gyerek, mert ő ráér-még-arra-a-gyerek alapon nem hagyja -, hogy ha ő ennyire akarja, akkor most van itt az ideje megtanulni. 

Egyébként inni is egy ideje mindenből tök ügyesen tud egyedül: cumisüvegből, sportüvegből, sőt pohárból is, bár ez utóbbiból még mindig a nyelvét belenyújtogatva próbál lefetyeleni (de legalább már nem harapja:)) Meggyőződésem egyébként, hogy bizonyos dolgokat Isistől tanul el a drága gyermek: csak remélni merem, hogy a postást mostanában nem tervezi megharapni.:)

Amúgy Isisszel is kezdenek egyre jobban egymásra találni. A jó időnek hála, a nap nagyrészét a kertben szoktuk tölteni, és olyankor a kutyával is játszunk. Persze Miett még nem tudja neki eldobni a játékait, de felveszi őket, és adja oda neki, Isis pedig szép óvatosan elveszi őket tőle. Az egyetlen, bár nem komoly konfliktusforrás a színes maci volt, mert azt Isis is nagyon félti, és Miett is arra van rákattanva, nem szívesen adja oda neki rögtön, de azért szerencsére megoldják:) Egyébként Miett eteti is a kutyát: először persze kicsit meglepődött, amikor odaadta a kezében lévő kaját, és utána nem ehette meg, mert hát tényleg eltűnt Isisben, de azóta beletörődött, és még mindig adja neki, egy falat neki, egy falat a kutyának alapon.

Jön a foga is: ráadásul egyszerre 5. Ennek köszönhetően, illetve az ebből fakadó kicsit legyengült immunrendszer miatt akadt is egy "kellemes" kis kalandunk a héten. Kicsit aggódom is, hogy ezentúl az április 10. előtti hét minden évben a Miettért való aggódás jegyében fog zajlani, de ha 10-ére minden évben olyan tökéltesen oldódnak meg a dolgok, mint az utóbbi két évben, akkor egye fene, bevállalom.:)

Azzal kezdődött a dolog, hogy hétfőn délelőtt letettem aludni, és amikor felkelt, érzetem, hogy kicsit meleg a teste. Leültettem enni, de közben egyre forróbb lett, és el is kezdett nyűgösködni, úgyhogy a kajálást gyorsan beszűntettük, és megmértem a lázát. 39 fok fölött volt, úgyhogy gyorsan riadóztattam Tamást, és arra jutottunk, hogy mindenkelőtt felhívom a dokit. De ő nem vette fel, Miett pedig tényleg baromi forró volt, és már sírt, úgyhogy úgy döntöttem, gyorsan kap egy kúpot, és addig is beteszem egy hűtőfürdőbe, hogy biztos ne legyen semmi gond. Hát Miett valószínüleg egy ufó, mert a hűtőfürdőről mindenhol azt hallottam, hogy a gyerekek utálják és jajj, de Miett kb. 3 másodperccel azután, hogy beültettem a 39 fokos vízbe, szépen megnyugodott, és belekezdett a szokásos menet játékba a hajóival és társaival. Kb. 20 percig folyamatosan, apránként öntöttem be a vízbe a hidegvizet, 36 fokig, és végig meg sem nyikkant, kicsit bágyadt volt, de amúgy elégedetten játszadozott. Amikor kivettem, 38 fokos volt a láza. Közben elértem a dokit, aki ellátott tanácsokkal és másnapra berendelt vizitre. Kedd reggel aztán még felment egyszer a láza 39 fölé, de azután már csak hőemelkedése volt, csillapítani is alig kellett, csak este a lefekvéshez kapott egy kis szirupot. Ezen kívül annyi tünete volt, hogy az első pár éjszaka egyszer-kétszer felébredt, de szerencsére gyorsan vissza is aludt. Mivel kedden a doki nem talált semmi árulkodót, amikor megvizsgálta, elküldött minket vizeletvizsgálatra. Vettük vizeletgyűjtő zacskót, amit nekem kellett szerda reggel alapos szappanos lemosás után felragasztani a hüvely köré, megvártam, amíg pisilt, aztán elindultunk a terméssel a laborba. Csütörtökön aztán nagy naívan elindultunk a rendelésre a lelettel, gondoltuk, a gyereknek semmi baja, vidám, boldog, nyugodt és láztalan, tuti nem lesz baj. De sajna a leleten túl sok fehérvérsejtet látott, ami lehetett akár amiatt is, hogy nem fertőtlenítettük a területet, mielőtt levettük a mintát, de a biztonság kedvéért beküldött minket a SOTE II. számú gyermekklinikára, méghozzá azonnal, mert ha véletlenül húgyúti fertőzés, azt kislányoknál ugye azonnal kezelni kell. Na innentől lett izgis a dolog. Bementünk, megvizsgálták, és fertőtlenítés után kapott újabb zacsit. Csakhát sikerült neki pont a kórházba vezető úton pisilnie, úgyhogy délután fél háromtól kb. fél hatig csak vártunk és vártunk, hintáztunk, sétáltunk, ettünk-ittunk, és a végén már úgy 5 percenként ellenőriztük, hogy van-e termés. Asszem a gyerek ebben az anyjára ütött, én se tudtam soha parancsra pisilni. Néha még most se, amivel szívtam is a terhességi vizsgálatok alatt:) Amikor végre lett pisi, még további majdnem két órát vártunk, amit meghitt lépcsőzéssel töltöttünk, Tamással váltott műszakban, mert azért a családban már csak Miett fáradhatatlan. Már elmúlt 7 óra, amikor kiderült "végre", hogy nem derült ki semmi, mert ez a lelet sem lett teljesen negatív, meg kellett próbálni kitenyészteni benne a gyanús baktériumot, aminek viszont csak másnapra lesz eredménye. Amikor hulla fáradtan beültünk a kocsiba, április 9-én este kb. fél 8-kor, és realizálódott bennem, hogy a történelem épp javában ismétli önmagát, és én épp ugyanúgy parázom, mint egy éve ilyenkor, mert ha Miett belázasodik ma éjjel, akkor nincs mese, 4 nap kórházi antibiotikumos kezelés a minimum, na akkor azért elbőgtem magam. Másnap 12-től délután 3-ig folyamatosan bombáztuk a kórházat a telefonokkal az eredményért, de senki nem vette fel, egyik kiba...tt melléken sem. Végül felhívtam a dokit, aki azt mondta, hogy akkor mindenképp menjünk be, mert ha van valami, az antibiotikumos kezelést legalább szájon át el kell kezdeni. 4 után értünk a kórházba, úgyhogy alig találtunk valakit, aki tudott segíteni, de azért sikerült megtudnunk az eredményt: negatív. Úgy látszik, hogy az előző napi lelet szerint "ragyogó általános állapotú" Miettnek tényleg nincs semmi baja, úgyhogy mégiscsak boldog lett a szülinapja. A történelem legalább ebben is ismételete önmagát:) Hazafele be is mentünk megvenni a szülinapi ajándékait. 

Ami a szülinapi bulikat illeti, szerencsére azok is mind nagyon jól sikerültek. Az első, haveroson majdnem mindenki ott tudott lenni, akire számítottam, és Miett is szuperül érezte magát, bár az ajádékaival a többi gyerek (és felnőtt:)) többet játszott, mint ő, mert ő leginkább a szocializációval és a kajálással volt elfoglalva. Ott volt Sona, Hima, Panni és a Miettel majdnem egyidős Andris is, akivel remekül elcserélték a piájukat, és egy tányérból csemegézték a szülinapi rondatortát. Meg persze a rengeteg felnőtt, akiknek ugye mindnek kutya kötelessége őt imádnivalónak tartani és ajnározni:) 

A következő buli aztán a szombati volt, amit Dorkáék telkén tartottunk, egyben a családi húsvéti balhéval. Azt is iszonyúan élvezte, a tömeget, a gyerekeket, és szuper ajándékokat is kapott. És persze én is, mert ilyenkor elvből ráhagyom a gyereket a rokonságra, én pedig beszélgetek, akivel kedvem támad. Mivel úgyis mindenki jobban tudja ilyenkor, hogy mit és hogyan kell csinálni egy gyerekkel, rájuk hagyom, hadd csinálják, én csak diszkréten figyelek a távolból, hogy azért egyen, kapjon tiszta pelust, ha már muszáj, és aludjon, ha totál kidőlt. Ezt leszámítva bízom benne, hogy túléli valahogy az ide-oda öltöztetést, és hasonló aranyosságokat:)) Miett egyébként egész nap evett itt is, pl. a saját tortájából egyedül ette ki az egész, 4 almányi tölteléket (sajna a tésztája a rizsliszt miatt pár óra múlva megkeményedett, de majd erről is írok a kajás blogon).

Anyuékkal tegnap reggel ünnepeltünk, húsvétzotunk: a kertben eldugtunk mi is egy ujjbábot csokitojásban (amit persze mi ettünk meg, Miett majd jövőre:)), meg anyu is egy csomó mindent, amit összeszedett neki, és "megkerestük vele". 

Délután pedig - végre hármasban! - elmentünk az állatkerbe, amire már régóta vágytam, és a séták alatti tyúkos és kutyás tapasztalatok alapján úgy gondoltam, már Miettnek is érdemes lesz eljönnie. Tamás félt egy kicsit, hogy még nem fogja annyira értékelni az állatokat, de szerencsére ebben nekem lett igazam. Miett tök ügyesen kiszúrta az állatokat, és amikor felfedezte, hogy az a valami ott egységet alkot és mozog/csinál valamit, akkor boldogan rámutatott. A legjobban a verekedő páviánkölykök és a daruk tetszettek neki. Meg bementem vele a nyuszisimogatóba is: szerencsére Isisen már jól kinevelődött, és bár végig résen voltam, egyáltalán nem próbálta meghúzni a szőrüket vagy kitépni a fülüket, csak boldogan vizsgálta őket, és finoman megsimogatta az egyik lábát. Alig akart kijönni:) Az egész két és fél órás kaland végére úgy elfáradt, hogy amint kitoltuk a babakocsit az állatkert kapuján, már aludt is. Pedig mielőtt elindultunk, már lealudta a napi 3 óráját:)

A beszédben is nagyokat lépünk előre, pl. már megvan Miett első szava, amit nem csak ért, de teljesen tudatosan használ is. Csak még a hangsor nem stimmel teljesen az eredetivel:) Most még kb. azt mondja, hogy hilló, de már egyre gyakrabban keményedik meg az l, és néha már szinte teljesen tökéletesa "hinta" hangzása. És mivel az egész nem csak a hinta iránt tanúsított fékezhetetlen imádatból fakad, hanem a Hinta-palinta kezdetű mondókából is, a ritmust is nagyon szépen tartja, és a hinta után gyakran következik valami olyasmi is, hogy palilló. Ráadásul nem csak hintázás közben használja, hanem ha mondjuk felültetem egy új székre, elkezdi hintáztatni magát, hogy megnézze, működik-e hintaként, vagy ha meglátja a hintát, és megy oda, mert szeretne beleülni, sőt akkor is, ha ő maga bármit hintáztatva mozgat. Teljes a hintaőrület:) A másik "szó" az apa, amit elkezdett használni, de abban először legikább a hangsor tetszett neki, kb. nulla tartalma volt eredetileg, de agyon tisztán mondta, és valahogy úgy hangzott, hogy a-pppa. És baromira tetszett neki, folyamatosan vigyorgott hozzá. Ebből az lett, hogy egy idő után mondta mindenre és mindenkire, ami tetszett neki, és most, úgy két napja kezd úgy tűnni nekem, hogy már tényleg leginkább Tamásra használja. 

Az utóbbi időben ezerrel beköszöntött az utánzás-korszak is. Nyilván eddig is javarászt utánzással tault egy csomó dolgot, de mostanában gyakorlatilag egyszer kell neki megmutatni dolgokat, és már tudja, emlékszik, és csinálja. Számomra döbbenetes, hogy mennyi mindent milyen gyorsan tanul meg így. A szülinapjára, még hetekkel ezelőtt kapott egy xilofont a keresztanyjától, és ott mutatta meg neki Ole, hogy hogy lehet egy mozdulattal végighúzni rajta a pálcát. Utána egy darabig nem érdekelte túlzottan a cucc, kicsit el is pakoltam, de a héten elővettem megint kipróbálni, és rögtön, teljesen magától végighúzta a pálcát. Pedig én előtte csak egyesével ütögettem neki a hangokat. A tárgyakat is elkezdte egymásba pakolgatni, és az ásványvizesüvegekre is teszi vissza a kupakokat, azt is jól elleste, hogy kell:) Már a tollat és zsírkrétát is úgy tudja fogni, mint mi. A legfrisebb, hogy a szülinapjára kapott két hintát, Zsófiéktól pedig olyan kutyákat, amik sárfoltosak, és melegvíz hatására eltűnnek róluk a foltok. Ehhez van egy kicsit törölköző is, amivel "le lehet dörzsölni" a foltokat. Na, amikor szombat este hazajöttünk, még fürdés előtt kicsit hintáztattuk Miettet, és beültettük mellé a kis plüssnyuszit, amit kapott. Hát tegnap és ma reggel is azzal kezdte, hogy a nyuszit beültette a hintába. Este fürdésnél meg játszottunk a kádban a kutyusokkal, és megmutattuk, hogy kell ledörzsölni a foltokat. Tegnap este a kádban rögtön begyűjtötte a kutyákat magához, a rongyot meg kikapta a kezemből, és mosdatta a kutyákat fürdés végéig:) Hát nem egy zseni, de tényleg?:))

Képek itt és itt!

Téliszünet

Na, megvolt az első karácsony és Szilveszter is, és meglehetősen mozgalmasan telt. Olyannyira, hogy én is vagy túl elfoglalt, vagy túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy írjak. Szerecsére Tamás is szabin volt teljes két hétig, úgyhogy ez most egy igazi téliszünet volt mindhármunknak: ami azt jelenti, hogy teljesen kizükkentünk a normális kerévágásból. Viszont hétfőtől kezdődik Tamásnak a meló, nekem pedig muszáj lesz most már aktívabban ráállni a tanulásra... nem lesz egyszerű visszaszokni - és Miettet visszaszoktatni - a hétköznapokba. 

De most már tényleg elkezdem a beszámolót az elmúlt két hétről:)

Szóval a karácsony kicsit felemásra sikerült. Hima fertőző tüdőgyulladást kapott, ezért az utolsó pillanatban kiderült, hogy nem tudunk velük együtt ünnepelni. Pedig tökre vártam, hogy a három gyerek végre szabadon vegyülhessen, mert mindig csak a Parázsban találkozunk, ahol Miett csak babakocsiban vagy ölben szokott előfordulni. Nekik szegényeknek meg végképp elég szomorú lehetett így a Szenteste. 

Így aztán 24-én, miután délben itthon ünepeltünk anyuékkal, elvittük az ajándékokat Csabáékhoz és tovább is álltunk Nagyiékhoz. Tök meglepő volt, hogy Miett minden ajándéknak örült, mindegyikkel játszott, mindent megvizsgált. Persze a végére azért elfáradt, de nem volt az az érzésem, ami ebben a korban nem lenne meglepő, hogy elég lett volna a csomagolást odaadni neki. Azóta is rendszeresen megtalálja itthon is, amiket kapott.

Másnap aztán Dorkáékhoz, harmadnap Kunszentre mentünk az unokatesómékhoz, 29-én pedig a keresztszülők jöttek előszilveszterezni, úgyhogy kicsicsaj végülis annyi játékot kapott, amennyit eddig egész életében összesen sem. Tavasszal muszáj lesz megcsináltatni a gyerekszobai polcokat. 

De más szempontból sem volt unalmas ez az időszak: én például megint nem unatkoztam egyetlen éjszaka sem, mert Miettnek végülis tényleg kijött a két felső foga, és ez most sokkal megterhelőbbre sikerült, mint az első alkalommal. Nem kellett volna bedőlnöm a fogdokinak, aki azt találta állítani, hogy ha az elsőnél nem volt gond, a többinél sem lesz. Ha-ha-ha. 

Egy-két órát minden éjjel a szobájában töltöttem a matracon, de volt olyan éjaszaka is, hogy hajnalban tudott csak rendesen elaludni, közöttünk, az ágyban. 

Meglepő módon a Szilveszter éjszaka volt az egyetlen, amit Miett rendesen átaludt, pedig éjfél és fél kettő között szünet nélkül puffogtak-dörögtek a petárdák és a tüzijátékok minden irányből. Egyébként még soha nem töltöttük Dunaharasztiban a Szilvesztert, de egy élmény volt: akármelyik ablakon néztünk ki, ameddig a szem ellát, mindenütt színes volt az ég órákon keresztül, a szomszéd házaktól a városhatárig. (Meg egyébként is meglepően jó dolog a Szilvesztert punnyadással tölteni.) És Miett mindeközben édesdeden, teljes nyugalomban aludt, miközben a hős házőrző a franciaágyban reszketett.

Miett egyébként nemcsakhogy egyre biztosabban tud állni a lábán, de már rutinosan mászik át az összes küszöbön és szinteltoláson keresztül, ha pedig valami útban van, fogja, felemeli, és egy határozott mozdulattal a háta mögé veti. Tündéri. Sőt, elkezdett az alacsonyabb tereptárgyakra fel is mászni. 

És egyre egyértelműbben kommunikál, nem csak gesztusaiban, de lassan verbálisan is. A karjait kitárja, ha azt akarja, hogy felvegyük, vagy csak oda akar bújni, és már teljesen tisztán és hangosan artikulál bizonyos szótagszerűságeket, pl. ma-ma-ma, me-me, ba-ba-ba, ada-ada-ada, any-any-any, ilyesmik. Olyan jó lesz, ha majd elkezd beszélni!

BUÉK! 

"Keresztelő"

Tegnap tartottuk Miett keresztelő, illetve névadó ünnepségét, természetesen nemhivatalosan, a "keresztapjáék" kertjében, a "keresztszülők" szervezésében. Fura is lett volna egy "rendes" keresztelő ilyen vallási háttérrel... de legalább a szabad vallásválasztás lehetőségében nem fog hiányt szenvedni a kicsicsaj. A szülei megkereszteletlen ateisták, a keresztapja félig zsidó, félig keresztény, de inkább az előbbi, mint az utóbbi, a keresztanyja pedig hithű katolikus... ráadásnak pedig ott a nagybátyja felesége, aki buddhista.

Viszont sokkal meghittebb és egyben viccesebb is volt így, mintha valamelyik önkormáyzatnál tartottunk volna névadót, ha egyáltalán van ilyesmire még lehetőség a környéken. Az egész programot Péter (a keresztapa) és Killa (a keresztanya) találták ki, számunkra is meglepetésként.
A szekuláris szertartás első részében Domonkos Tatjána Miett a hivatalos neve mellé megkapta az első e-mailcímét is a keresztapjától. Ezúton is szeretném örök hálánkat kifejezni érte! Ezt most spamvédelmi okokból nem teszem itt közhírré, de ha dobtok egy mailt, ismerősöknek szívesen megadom.
A következő részben a keresztényi hagyomáyok jutottak érvényre, hála a keresztanyai örökségnek és közbenjárásnak: Miett védőszentet kapott, s ezzel együtt a keresztségben elnyerte a Veronika (vera icon) nevet. Ráadásul igazi sznetelvizet is locsoltunk rá... bár a hidegre való tekintettel nem a homlokára, hanem a lábfejére. Hogy honnan is származott a valódi szenteltvíz, ezt azt hiszem, szerencsésebb nem firtatni. Amikor felvetettük, hogy így esetleg szentségét vesztette az a víz, Killa, az elkövető azzal védekezett, hogy "a cél szentesíti az eszközt". Hát meg kell hogy mondjam, vannak kétségeim, de egyrészt hívő katolikusként remélhetőleg jobban tudja, mint én, másrészt ezzel kapcsolatban ateistaként relatíve elnéző vagyok, főleg egy szekuláris szertartás esetében:).
Az utolsó és egyben leghosszabb részben kaptunk egy nagyon ízléses füzetet (köszi, Kata!), amibe minden jelenlévőnek le kellett írnia, hogy milyennek képzeli Miett életét 12 és 18 éves korában. Ezt a füzetet a szülők és a keresztszülők felelőssége lesz megőrizni és a megfelelő születésnapokon megmutatni kicsicsajnak, aki akkoriban természetesen vércikinek fogja tartnai, amiket írtunk neki, de azt hiszem, hogy örülni fog neki, és így talán olyanokat fog megtudni rólunk, amiket máshogy nem igazán lenne lehetősége.
A menü pedig nagyon jól sikerült sóletból állt, ami Péter, a keresztapa apukája műve, tiramisuból, ami Péter anyukája keze munkája, a névre szóló gyümölcstorta pedig Killa szakácsműészetét dícséri. Előtte bevezetésnek pedig volt egy kis pogácsa meg csokis süti is, Zsuzsáéktól. Jóllaktunk.Összességében nagyon jól sikerült ez az ünnepi esemény;) , és bár Miett pont nyűgösebb volt kicsit a szokásosnál, azért elég jól viselte, hogy kézről kézre járt, mi pedig mindig vigyorogva fogunk visszemlékezni rá és így is fogjuk elmesélni neki. Köszi, keresztszülők és minden jelenlévő!

UPDATE: a nagy eseményről megjelent a cikkem az Idex blogján, a Porontyon is: Keresztelő házilag, emailcímmel