Telik az idő

Hát igen, mostanában telik az idő, minden különösebb esemény nélkül. Miett nem túl elítélhető módon nem szólalt meg, nem állt fel és nem diplomázott le az elmúlt majdnem egy hónapban. De azért szerencsére szépen és továbbra is a korának megfelelően fejlődik.
A nyaralás után a GameStar tábort is meglepően jól viselte, bár a vége felé már elég nyűgöske volt ő is, de lehet, hogy ez az én saram. Kicsit rosszul esett, hogy együtt töltöttem egy hetet azzal a libával, aki lenyúlta az állást, amiért egy éve küzdök (nem beszélve az elmúlt évek munkájáról). Lehet, hogy kicsicsaj is ezt érezte meg. De azért jó volt, szereztünk rajongókat mindketten az ifjabb korosztályból és nagyokat sétáltunk este a szálló szép, ősfás parkjában. És végre feladhattam rá a kitty-s napozót is!
A gügyögést mostanában nem viszi túlzásba, a mozgása viszont annál jobban fejlődik. Most már teljesen biztos kézzel nyúl a játékaiért és teszi be a cumit a szájába. Ha nagyon muszáj, max rásegít a másik kezével. És helyváltoztatásra is képes: persze kúszni, mászni még bőven nem tud, de simán elgördül a helyéről, ha leteszem valahova. A játszószőnyeg közepéről kb. 15 másodperc neki eljutni a képen látható távolságba:
Sőt, ezt a mutatványt a modellreptéren is reprodukált, és persze első dolga volt belemarkolni a jó koszos fűbe:Szerencsére a szobáját is kezdi megszokni. Illetve tulajdonképpen azt hiszem, soha nem is volt különösebb gondja vele, a nehéz elalvásokat 2 órás sírásokkal, amiket az utóbbi héten produkált, szerintem igazából az okozta, hogy korábban álmosodik mostanában, és erre nem jöttük rá rögtön. Most két napja egy órával korábban fektetjük, és pár percen belül szépen el is alszik a kis tündér. És ilyen édes olyankor:Ami a kajálást illeti, szerencsére még mindig csak anyatejet kap, mostanában már csak 5-6-szor inkább többet, mint 6-7-szer kevesebbet. Nem hagytam magam meggyőzni a dokinénitől, hogy az egy egész (!!!) őszibarack még belefér a WHO ajánlásába, miszerint fél éves korig a gyerek kizárólag anyatejet kapjon, ha van rá mód. Viszont mindjárt itt a 6 hónapos kor, úgyhogy megint beleveszünk kissé a babaipar rengetegébe és már nézegetjük az etetőszékeket és a százféle kanálkát, tányérkát. Sőt, bevallom őszintén, egyszer megkóstoltattam már vele a körtét :) Épp ettem, amikor elkezdett nyavalyogni kicsit, és bementem hozzá. Majd kinézte a kezemből azt a szerencsétlen körtét, úgyhogy beletúrtam az ujjammal a gyümölcs húsába és odanyújtottam neki. Látszólag nem volt vele baja, ami elég nagy pozitívum, főleg az egy-két hónapja kóstolt édesköménytea után... kár, hogy azt az arcot nem tudtam lefotózni, maga volt a tömény undor:) Remélem, nálunk nem lesz olyan tortúra minden egyes etetés, mint Sonáékkal!
Összességében szinte megfogahatatlanul, egészen apró lépésekben zajlanak a vátlozások, de nagyon is észrevehető az eredményük. Kicsicsaj mozdulatai egyre fókuszáltabbak, a figyelme egyre koncentráltabb, egyre érdeklődőbb... egyre kevésbé csecsemő-, és egyre inkább kisgyerekszerű. És persze mi egyre jobban imádjuk és jóóól elkényeztetjük:)

Hurrá, nyaraltunk!

Bevallom őszintén, már szombat délben hazaértünk az első komolyabb, immár hármasban eltöltött nyaralásból, de azóta nem igazán jutottam hozzá, hogy belevágjak egy ilyen rendkívül hosszadalmas projektbe, mint egy blogpost megírása:) Mea culpa, de hát a pihenést is ki kell pihenni, ráadásul a 12 nap egyetlen negatív hozadékaként kicsicsaj igencsak nehezen viseli még az egyedüllétet, legyen szó akár csak rövid percekről is.

Az első három napot Balatonlellén töltöttük anyósomékkal. Mióta oda járunk, most először nem esett az eső: lehet, hogy kicsicsaj szerencsét hozott? Leszámítva azt az "apróságot", hogy Tamásnak az utolsó nap estéjére már anyira fájt a foga, hogy be kellett rángatnunk a fogorvost a rendelőbe, hogy kihúzza, végig nagyon jól éreztük magunkat. A saját magam teljes megdöbbenésére még arra is rávettem magam, hogy Miettet a strandon szoptassam meg. Szerencsére az emberek eléggé zavarban vannak ilyenkor ahhoz, hogy ne bámuljanak meg telibe:) Csak a gyereknek jártak csodájára, hogy milyen jól viseli a többórás srandolást is. A fürdetéssel első este még zuhany alatt próbálkoztunk, de a közös zuhanyzó használata önmagában is elég macerás, hát még gyerekkel... nem is értem, miért nem gondoltunk ebbe bele előre. Viszont a kis 60 cm átmérőjű felfújható medencével remekül működött a dolog másnap. A kisbálna boldogan lubickolt a műanyag kerti asztal tetején, bár a medencében hosszában már alig fért el. És nem utolsó sorban arra is fény derült, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére igenis lehetséges egy nap tizenötezerszer elmondani, hogy "Adjatok rá legalább egy cérnazoknit!":))

Pénteken indultunk tovább Gyékényesre szerepjátékozni. Azt hiszem, ez a 4 nap volt az utolsó kő azon az úton, ami az édes kislánytól az ördögi, elkényeztett, magárahagyhatatlan vámpírhoz vezet:) Nem elég, hogy már a mi társaságunkban is tizenegyen voltunk, ebből két lány nem is játszott, így ők egész álló nap ráértek babázni, de még a mesélőnk (egyben a főnököm) fél családja is ott volt és időnként ők is foglalkoztatták kicsicsajt.
Igazán durván bömbölni is itt hallottuk először szegénykét. Nem csoda, az egész napos pörgés után már vacsi előtt láttam rajta, hogy álmos, de evés után én hülye még megengedtem, hogy átvigyék a gyerekekhez. Nem mintha amúgy ez gondot okozott volna neki, de mostanában azt kezdtem el észrevenni, hogy egyetlen dolgot visel rosszul a kis tündér: ha nem hagyják aludni. Mire visszahozták, szívettépően ordított szegény, kb. háromnegyed óra aktív melóba telt elaltatni. De sikerült, és szerencsére ezt az éjszakát is nyugiban végigaludta. Ami a fejlődését illeti, ebben a négy napban a mozgásra koncentrált, viszoylag keveset dumált, viszont állandóan forgolódott: egyszer még a hasról hátra visszafordulás is sikerült neki. Egyébként itt, Gyékényesen barnult a legtöbbet, pedig itt is végig áryékban volt, bár tény, hogy a 40-es faktorú krémmel kevesebbet kenegettük.
Az utolsó majdnem öt napot Pécsen töltöttük Zsuzsáékkal. Ez már nem volt olyan jó, mert bár Pécs nagyon szép város és a szállodánk is nagyon szép helyen, a Misina oldalában volt, kilátással a városra, de a szállodaszemélyzet apró kellemetlenkedései és a belváros láthatóan turistalehúzásra berendezkedett volta egy kicsit kellemetlen szájízt adott a dolognak. Viszont megnéztük a TV-tornyot és voltunk az állatkertben is, ami sokkal kisebb ugyan, mint a pesti, de ugyanannyival hangulatosabb is. A hegyoldalban, magában az erdőben van az egész, a ketrecek között inkább ösvények, mint utak vezetnek. Hiába a letöbb állatnak nem ez a természetes élőhelye, mégis sokkal természetesebbnek hat az egész. Nem is beszélve arról, hogy az állatok nagyon jó állapotban vannak. Külön meglepetésként az egyik csimpánz még műsort is adott a kedvünkért.
Kicsicsaj szerencsére itt is nagyon jól viselkedett, szinte nem is sírt, ő láthatóan nagyon jól érezte magát. Viszont mivel a nap nagy részét babakocsiban vagy kenguruban töltötte, inkább a beszédfejlődésre koncentrált, az eö melett elkezdte próbálgatni a mély magánhangókat és egy pár mássalhangzót is.
Összességében szuper volt az egész nyaralás, nagyon jól éreztük magunkat, de azért már nagyon jó volt hazajönni is. Most már csak azt remélem, hogy kicsicsaj pár napon belül újra hozzászokik, hogy nem egész nap rajongja körbe egyszerre legalább három ember...

Ui.: És végezetül egy kép a cigire átmenetileg visszaszokott macsóapukáról és kislányáról a hazaúton:

Az első utazás

A hétvégén Mohácson voltunk WoW-talin (képek itt - by Pooshi). Előtte kicsit hezitáltunk, mert azért lássuk be, egy háromhónaposnak nem biztos, hogy ideális helyszín a hétvégi kikapcsolódásra egy borospince kertje, és az se, hogy 40 részeg gamer az ideális társaság. De úgy döntöttünk, egy éjszaka nem a világ vége, és legalább a nyaralás előtt tesztelhetjük a menetfelszerelést. Így aztán a dedet stílszerűen a karakterlapos body-jába csomagoltuk és felkerekedtünk. Nem bántuk meg, kicsicsaj szuperül érezte magát, ennek köszönhetően mi is, a tanulságokat pedig levontuk.
1) Nem olyan fun a borospince, ha az ember lánya nem mer egy fél pohárka bornál többet legurítani... azt is csak az utolsó esti szoptatás után.
2)Aztán azt, hogy isteni mázlink van a lányunkkal, aki egy konkrét angyal. Most is annyi volt a legnagyobb gond vele, hogy eleinte nem nagyon akart enni, de estére abba is belejött (note to self - jövő héten nem szabad itthon hagynunk a szoptatós párnát).
3) Ha a fizetésünk kiegyenlítődését nem is, annyit csak sikerült már elérni az emancipációval, hogy mára a pasiknak sem szégyen a babázás. Pl. magam sem gondoltam volna, hogy egy 20 év körüli egyetemista, partizós titán szájából valaha is azt fogom hallani, hogy egész nap el tudná nézni a lányomat. Yeah! Talán mégiscsak élhetővé válik idővel ez a világ.
4) A lányom szociomán és baromi hamar rászokik a társaságra és az állandó foglalkoztatásra. Tegnap este, amikor hazajöttünk, egy percre sem lehetett egyedül hagyni, úgy megszokta, hogy valaki állnadóan tutujgatja. Ráadásul még a beszélőkéje is beindult a nagy tömegben. Még szombat este nekiállt dumálni és vagy egy órán keresztül abba sem hagyta. Meg azóta sem. Pedig már pont kezdtem aggódni, hogy valami baj lehet a hallásával, de ezek szerint csak egy buli kellett hozzá. Ja, és tud hangosan röhögni. Ezt a jelenséget egy Bicska nevű úriember váltotta ki belőle, a megfelelő technikájú csiklandozással. Ha valakinek baby sitterre lenne szüksége, ezerrel ajánlom. Ő az.
Remélem, a hosszabb túrából is ilyen jól jövünk majd ki!