"Miajófrancot kezdjek a gyerekkel?"

Először is - VÉGRE! - tényleg beállt újra egy ritmus az alvásban, ami azzal jár, hogy újra szabad az estéim nagyrésze, és hajnalban is rövidebb időkre kelünk fel. Juhé! Mire elmegyünk az alváslaborba, talán híre-hamva se lesz a problémáknak... (jó lenne!)

Viszont az van, hogy amellett, hogy Miett egy tündér, meg amúgyis tökéletes, meg minden, egyre nehezebb vele, főleg délelőttönként. Nem azért, mert rossz (szerintem egy ekkora gyerek nem is tud "rossz" lenni), hanem mert nem tud magával mit kezdeni, és egyelőre én sem tudok mit kezdeni vele. Mindenfélét próbálok vele játszani, ami egyelőre baromira nem köti le, de azért lelkesen próbálkozom, egyrészt hátha egyszer mégis bejön, másrészt mert eddig azt figyeltem meg, hogy amit csináltunk, annak ha azonnali haszna látszólag nem is volt, de hosszútávon azért van hatása. Viszont ez egyelőre nem húz ki a szarból, mert az van, hogy a déli alvás előtt még nyűgös a kiscsaj, és olyankor nem foglalkozhatok semmi mással, csak vele. De olyan játékok nélkül, amik hosszabbtávon lekötnék, elég nehéz durván 5 órát eltölteni. 

Miettet tulajdonképpen kielégítené, ha én csak ülnék mellette, és nézném, ahogy eljátszik magában - mert persze ha én ott ülök, akkor szuperül megy a dolog -, viszont akkor nekem nem szabad még újságot sem olvasnom, mert akkor máris ki kell venni a kezemből és megpróbálni pl. széttépni. Ha viszont elkezdenék a saját dolgaimmal foglalkozni, ha már ugye le se sz...ik, akkor megindul a nyavalygás, jön, és kapaszkodik fel az ölembe, ahol viszont két dolgot szeret a legjobban csinálni: magáraborítani a teámat és nyomkodni a space-t, és még néhány billentyűt. Azokat, amiket éppen a legkevésbé sem kéne, ugyebár. 

Úgyhogy ha valakinek van ötlete, szívesen fogadom:)

Ezeket szoktuk játszani:

- mesélek neki a könyveiből, és elmondom, mik vannak a képen, és milyen hangokat adnak ki.

- hatoldalú szivacskockából, aminek minden oldala mást ábrázol, tornyot építek, amit ledönt, vagy eldobáljuk, és megmondom neki, mit ábrázol a felső oldal.

- kukucsosat játszunk

- van egy kicsi labdája, azt próbáljuk fogni, irányítgatni, és nagyon röhög, ha a hasához dobom:)

- beindítjuk a zenélő vonatot, megpróbálom rávenni, hogy együtt pakoljunk rá/ le róla cuccokat.

- zörgős Montessori-tornyot pakolgatok neki, amit ő lebont, és egyenként zörgeti a kerikákat.

Na, most több nem jut eszembe, de biztos szoktunk még... majd megírom, ha beugrik.

Nevelés

Miett időközben 8 hónapos lett, és egyre tovább tudja megtartani magát állva támaszték nélkül. És közben baromi látványosab növi ki a csecsemőkort is: mostanában határozottan nem könnyű vele.

Persze nem is kibírhatatlanul nehéz, csak amikor éjszaka evés után naívan újra és újra megpróbálom visszetenni az ágyba, és várom, hogy szépen aludjon el rögtön, mint egy-két hónapja, elkezdek halkan kiosonni a szobából, de ő már ül fel, és másodperceken belül felhangzik az a bizonyos sikítás, bennem pedig realizálódik, hogy ma is akkor mondhatom szerencsésnek magam, ha vissza tudom alatatni annyi idő alatt, hogy még utána én is vissza tudjak aludni... na, akkor azért eléggé el tudok keseredni. És őszintén szólva határozottan nem vigasztal az sem, hogy neki viszont még rosszabb lehet. 

Most azért reménykedem, hogy egy-két napon belül jobb lesz a helyzet elalávás és visszaalvás terén is, mert már átjöttek a fölső fogai is az ínyén, úgyhogy talán legalább ez nem fogja gyötörni. Most egyébként kb. ugyanakkorák a fölső fogai, mint az alsók voltak ezen a képen, csak éppen lehetetlen lefotózni őket. 

De egyébként most már nappal sem annyira könnyű a helyzet, mint eddig volt, tanulni pl. szinte már egyáltalán nem tudok, amikor ébren van, vagy legalábbis sokkal lassabban: egyrészt az alvás nappal is problémás, hiába agyon álmos, másrészt pedgi egy örökmozgó öngyilkos merénylő, folyamatosna figyelni kell, hogy ne nyúljon bele egy konnektorba valami olyan helyen, ahol még én se tudtam, hogy van egyáltalán. Ha meg éppen nem ilyesmivel van elfogalalva, akkor minden követ megmozgat, akár szó szerint is, hogy feljusson az ölembe. 

Meg egyébként is, meglepően hamar eljött az a pillanat, amikor már muszáj újra elgondolkoznom bizonyos alapvető nevelési kérdéseken. Már nem működik, hogy megpróbálom kitalálni, mi a jó neki, hozzáigazítom a napirendünket az igényeihez, és akkor békésen éldegélünk együtt és egymás mellett. Az akaratossága ezt már egyszerűen nem engedi meg. Egyelőre azt a módszert próbálom követni, hogy nem egyszerűen csak nemet mondok neki mindenre, ami nem szabad, de ő nagyon, visítva akarja, hanem elveszem tőle, hanem felveszem, arrébb rakom, és mindig kínálok neki valami alternatívát, ami hasonlít, de szabad megtapogatni/bevenni a szájába. Egyelőre több-kevesebb sikerrel és ideig, de működni látszik a dolog. Vajon meddig?