Nevelés

Miett időközben 8 hónapos lett, és egyre tovább tudja megtartani magát állva támaszték nélkül. És közben baromi látványosab növi ki a csecsemőkort is: mostanában határozottan nem könnyű vele.

Persze nem is kibírhatatlanul nehéz, csak amikor éjszaka evés után naívan újra és újra megpróbálom visszetenni az ágyba, és várom, hogy szépen aludjon el rögtön, mint egy-két hónapja, elkezdek halkan kiosonni a szobából, de ő már ül fel, és másodperceken belül felhangzik az a bizonyos sikítás, bennem pedig realizálódik, hogy ma is akkor mondhatom szerencsésnek magam, ha vissza tudom alatatni annyi idő alatt, hogy még utána én is vissza tudjak aludni... na, akkor azért eléggé el tudok keseredni. És őszintén szólva határozottan nem vigasztal az sem, hogy neki viszont még rosszabb lehet. 

Most azért reménykedem, hogy egy-két napon belül jobb lesz a helyzet elalávás és visszaalvás terén is, mert már átjöttek a fölső fogai is az ínyén, úgyhogy talán legalább ez nem fogja gyötörni. Most egyébként kb. ugyanakkorák a fölső fogai, mint az alsók voltak ezen a képen, csak éppen lehetetlen lefotózni őket. 

De egyébként most már nappal sem annyira könnyű a helyzet, mint eddig volt, tanulni pl. szinte már egyáltalán nem tudok, amikor ébren van, vagy legalábbis sokkal lassabban: egyrészt az alvás nappal is problémás, hiába agyon álmos, másrészt pedgi egy örökmozgó öngyilkos merénylő, folyamatosna figyelni kell, hogy ne nyúljon bele egy konnektorba valami olyan helyen, ahol még én se tudtam, hogy van egyáltalán. Ha meg éppen nem ilyesmivel van elfogalalva, akkor minden követ megmozgat, akár szó szerint is, hogy feljusson az ölembe. 

Meg egyébként is, meglepően hamar eljött az a pillanat, amikor már muszáj újra elgondolkoznom bizonyos alapvető nevelési kérdéseken. Már nem működik, hogy megpróbálom kitalálni, mi a jó neki, hozzáigazítom a napirendünket az igényeihez, és akkor békésen éldegélünk együtt és egymás mellett. Az akaratossága ezt már egyszerűen nem engedi meg. Egyelőre azt a módszert próbálom követni, hogy nem egyszerűen csak nemet mondok neki mindenre, ami nem szabad, de ő nagyon, visítva akarja, hanem elveszem tőle, hanem felveszem, arrébb rakom, és mindig kínálok neki valami alternatívát, ami hasonlít, de szabad megtapogatni/bevenni a szájába. Egyelőre több-kevesebb sikerrel és ideig, de működni látszik a dolog. Vajon meddig?