Taps vezér utca

Várni akartam ezzel a bejegyzéssel, amíg Tamás feltölti a múltkori unokatesós szombatról a képeket, de mivel ez várhatóan 2028-ban fog csak bekövetkezni, az arról szóló beszámolót majd utólag abszolválom, most viszont beszámolok a legújabb fejelményekről, mielőtt ezek is elavulnának.

Először is, kb. két hete a messzebb lévő játszótéren összefutottunk egy Enikő nevű 13 hónapos kiscsajjal, aki teljesen elbűvölte Miettet. A hintázás után még egy csomót sétáltunk is együtt, Miett pedig végig simogatta, csodálta, és hangosan örült neki.:) Aztán Tamásnak másnap egész nap sétálnia kellett vele: gondolom, motiválólag hatott rá, hogy Enikő már egyedül sétálgatott. Azóta is egyfolytában sétál, és már egyedül is egyre nagyobb távolságokat tesz meg. Ma már nemcsakhogy nem ült le, amikor észrevette, hogy kapaszkodás nélkül megy, de még nagy büszkén vigyorogva vissza is nézett rám. 

Mostanában sokszor nem is babakocsival megyünk sétálni, hanem csak gyalogolgatunk, és ha elfárad, felkapom. Persze így nem jutunk messzire, csak 1-2 háztömbre, de legalább ugyanúgy eltart akár egy-másfél órát is:) Mondjuk amikor elmentünk kocsi nélkül Tamásért a művházba, akkor azért majdnem letört a derekam az én kissúlyú, kevesebb, mint 8 kilós lányomtól:)

A szavakat is egyre jobban érti, és ezt jelzi is felénk, és nagyon tud neki örülni, ha látja, hogy észrevettük:) A múltkor pl. a szobájában mutogattam neki, hogy a falon is van zsiráf, meg a szőnyegen is, erre hirtelen felcsillant a szemében a heurékaélmény, négykézlábra pattant, és vigyorogva odaszáguldott a műanyag zsiráfjához. 

Tegnap pedig, amikor beugrottunk a bababoltba, Tamás megkérdezte, melyik utcában vagyunk. Amikor válaszoltam, hogy Tas vezér utca, kicsicsaj boldogan elkezdett tapsikolni a karomban, úgyhogy most már nekünk is bekerült az első szó a családi szószedetbe: azt hiszem, ez az utca nekünk már örökre Taps vezér marad.

De más szempontból is sokkal intenzívebben próbál kommunikálni és interaktálni a világgal az elmúlt két hétben: pl. csomószor megint elkéri a kanalat, és sok esetben már be is kerül a kaja a szájába. Úgyhogy most megint állandóan mocskos a konyha, viszont cserébe mi meg baromi büszkék vagyunk:) Teljesen rákattant a rajzolásra is. A múltkor a nagyinál is ráindult a letörölhető mágneses rajztáblára, itthon meg a tollakra és a ceruzákra. Ilyenkor baromira kell rá figyelni, főleg, amikor a toll végével próbál rajzolni, de nem lehet neki nem megengedni, hogy próbálkozzon. Persze egyelőre a reprezentativitás eleme még hiányzik a dologból, de nagyon élvezi, hogy azokat a vonalakat ő maga csinálja.  

Egyre többször nem csak kifele pakol már, hanem befele is, és a szivacskockákból is teljesen magától próbált már többször építeni is, nem csak az én tornyomat lerombolni. 

Ezen kívül elég határozottan mutogat, és elkezdte odaadni a dolgokat, ha azt akarja, hogy csináljunk valamit az adott tárggyal, vagy ha egyszerűen csak nincs már rá szüksége. Persze, aminek igazán nem kéne leesnie, mint pl. a telefonom, az legtöbbször azért még a földön végzi, amikor éppen kiesik őkirályi felsége kegyeiből, de az ember ugye ne legyen maxmalista. 

Nem hittem volna, de úgy látszik, tényleg valami mérföldkő lehet az egy éves kor. 

UPDATE: el is felejtettem, hogy már teljesen egyedül iszik a sportüvegből:)