Nevelés?!?!?!

Miett a héten már 10 hónapos lett, ami azt jelenti, hogy két hónap, és egy éves lesz (már ki is néztük a szülinapi ajándékokat tőlünk és a családtól) - azért ez döbbenetes szerintem. Azt hiszem, az ember akkor kezd el rohamosan öregedni, amikor gyereke lesz:) 

Egyébként szerettem volna pont a szülinapján írni, de nem jött össze, pénteken le kellett adnom a kutatási beszámolómat, Miett pedig mostanában nem igazán hagy mással foglalkozni, amikor ébren van. Ráadásul egy ilyen poszt azért nem két perc mostanában, mert nagyon sokminden változik napról napra, de ezek apróságok, amiket nekem fejben össze kell szednem. Pl. most nem tudok olyasmiról beszámolni, hogy már egyedül jár, mert ez még mindig nem következett be - már tök profi, de még gyűjtögeti a bátorságát, nagyon édes! -, a többi változás viszont apránként jön, megfoghatatlanul, nekem szinte észrevétlenül.

Néha meglepődöm, amikor Tamás vagy valaki más izgatottan kérdezi, hogy észrevettem-e, hogy már ezt és ezt így csinálja, én pedig rávágom, hogy persze, már napok óta. Csak éppen nem volt egy olyan pillanat, amikor azt mondtam volna, hogy azóta csinálja, és ezért még a magam számára sem fogalmaztam meg... Most is azon gondolkodom, hogy jó, jó, de mit is akartam konkréten leírni:)

Először is végre megvettük a csúszásgátlót a kádbaű: Miett tegnap este óta a nagy kádban fürdik, és élvezi. Végre! Lassan tényleg bevezetjük, hogy mindig egyikünkkel együtt fürödjön, a kiskád pedig beállhat a terhes ismerősök által megigényelhető tárgyak sorába.

Ezen kívül egyszerre köszöntött be a pakolós korszak és az a korszak, amikor Miettet már a szó negatívabb értelmében nevelni kell. Legalábbis kéne. Vagy valamit legalább. Valakinek. Mert nekem nem megy: a lányom még 10 hónapos sem volt, és máris belefutottam ugyanis az első nevelési fiaskóba. 

A múlt héten a csajszi ráizgult az egyik konnektorra a szobájában (még jó, hogy régóta be vannak konnektorvédőzve), én meg próbáltam megértetni vele, hogy nem szabad. Először mindig rászóltam, hogy nem, aztán fel is kaptam és elvittem onnan. Na, ebből szuperül leszűrte, hogy anya vicces dolgokat csinál és még szünet nélkül foglalkozik is velem, ha a konnektort baszkurálom, úgyhogy ez jó móka. Amikor leesett, hogy ezt elcsesztem, elkezdtem inkább a gyereket kivinni a szobából (a kiságyba nem rakom büntiből, mert azt végképp nem akarom, hogy megutálja). Akkor meg tök szuperül eljátszott kint, amikor meg visszajött, folytatta ugyanott, ahol abbahagyta. Most egy pár napja azt a taktikát alkalmazom, hogy ha  játszik a konnektorral, kijövök, otthagyom, és a saját dolgaimmal foglalkozom. Ez működni látszik, örök hála a konektorvédő feltalálójának, amiért ezt megtehettem.

A másik dolog a pakolás: Miett boldogan pakol ki mident egy halomba, ami kipakolható: tegnap pl. a CD-ket szedte le egyenként, boldog sikolyok közepette az állványról. Ma meg már elkezdett nem csak dolgokból ki, hanem dolgokba bele is pakolni dolgokat. 

Viszont még amikor elkezdődött ez az egész, Tamással megbeszéltük, hogy mostantól akkor vele együtt el kéne pakolni a játékait, legalább időnként, hogy legalább neki megadjuk az esélyt, hogy a szó szoros értelmében "rendes" felnőtt legyen. Na jah, menne is a dolog, nyilván, ha anya nem lenne tökéltesen reménytelen eset, ami a rendet mint olyat illeti. Tamás néha azért megcsinálja, de nekem arra valahogy végképp nincs energiám:( A vizsgaidőszakban is az első dolog, amit hanyagoltam, és inkább megfeleztem Tamással, a takarítás volt. És akkor hol van még a rend???

Ráaadásul Miett harap is. Mármint nem csak világfelfedezési célból végzi az édes kis kísérletező harapásait, hanem néha bizony szádékosan, jó nagyokat harap, hogy kiharcolja, hogy vele foglalkozzam. Erről is baromi gyorsan le kéne szoktatni. Ha ebben is csődöt mondok, rövidesen tele leszek kék-zöld véraláfuatással. És ami még rosszabb, az emberek tuti azt fogják hinni, hogy Tamás ver, mert ki hinné el egy ilyen kis angyalkáról?:P

Ami viszont még cukibb, hogy Miett "táncol" a zenére, és engem is megtáncoltat. Erre konkrétan a bébitornázót használja: odamegy, megnyomkodja rajta valamelyik gombot, amelyik zenél, és utána néz rám, és várja, hogy táncoljak. Ha abbahagyom, újra elindítja a zenét, és vigyorog, ha elkezdek mozogni. 

Dumálásügyben is van új esemény: a múltkori anyanya után már a pápát is használta rendeltetésszerűen (erre anyuék mondjuk rendesen tréningezik), a kezével pedig integetett hozzá.   

Viszont az alvás nem az igazi még mindig (bár sokkal jobb, mint december-januárban volt). Nappal mostmár azért egész jól megy a dolog, de vagy este nem alszik el 11-ig (nekem ezt nehezebb kezelni, mert az este lenne a magamra vagy a munkáimra/tanulásra szánt idő), vagy hajnalban nehezebb visszaaltatni. Kedden megyünk az alváslaborba, most még csak ambulánsan. Remélem, mondanak valami értékelhetőt is!