80 perc alatt a lakás körül

Először is úgy tűnik, tévedtünk, a kis fogacska odafönt szerintem mégsem jött még ki, csak nagyon közel van és feszül rajta az íny, ezért láttuk úgy. Szegény kicsicsaj fog még vele szenvedni eleget:(

De igazából most azért írok, mert Miettnek megjött a bátorsága, és egyre többször indul felfedezőútra nélkülem. Egyszercsak ekiindul, mint egy tank, csattog a tenyere a padlón, és már kint is van a folyosón és kérlelhetetlenül tör elő a legközelebbi veszélyforrás felé. Így aztán persze ez az önállóság nekem nem jelent könnyebbséget, mert ha nem akarom, hogy kinyírja magát, kénytelen vagyok viszonylag szorosan követni. Na meg a fennmaradó időt továbbra is mindenáron az ölemben/kezeben szeretné tölteni. Sőt, ha meg lenne rá a lehetőség, inkább visszabújna a hasamba. Ezt abból gondolom, hogy rendszeresen felkéredzkedik az ölembe, vagy felül a pelenkázón, szembefordul velem, lehatja a fejét és bikából tolja bele a kemény kis koponyáját a gyomromba. Cuki... és fájdalmas:)

A világjárás és az új földrészek felfedezése mellett egyébként a pakolás is igen népszerű tevékenység kezd lenni. Az előbb akkurátusan kiszedte az összes cipőt a cipsszekrényből, és mindet jó alaposan meg is vizsgálta. Tegnap meg a papírzsepi nem volt jó helyen a dobozában:

Tárgyállandóság

Ja igen, a múltkor ki is hagytam: Miett most már keresi a tárgyakat, ha azok kikerülnek a látóteréből, és az embereket is azon a helyen keresi először, ahol legutóbb látta őket. Kezd kialakulni benne a tárgyállandóság fogalma, azaz már nem hiszi, hogy amit nem lát, az meg is szűnt létezni:)

Nevelés

Miett időközben 8 hónapos lett, és egyre tovább tudja megtartani magát állva támaszték nélkül. És közben baromi látványosab növi ki a csecsemőkort is: mostanában határozottan nem könnyű vele.

Persze nem is kibírhatatlanul nehéz, csak amikor éjszaka evés után naívan újra és újra megpróbálom visszetenni az ágyba, és várom, hogy szépen aludjon el rögtön, mint egy-két hónapja, elkezdek halkan kiosonni a szobából, de ő már ül fel, és másodperceken belül felhangzik az a bizonyos sikítás, bennem pedig realizálódik, hogy ma is akkor mondhatom szerencsésnek magam, ha vissza tudom alatatni annyi idő alatt, hogy még utána én is vissza tudjak aludni... na, akkor azért eléggé el tudok keseredni. És őszintén szólva határozottan nem vigasztal az sem, hogy neki viszont még rosszabb lehet. 

Most azért reménykedem, hogy egy-két napon belül jobb lesz a helyzet elalávás és visszaalvás terén is, mert már átjöttek a fölső fogai is az ínyén, úgyhogy talán legalább ez nem fogja gyötörni. Most egyébként kb. ugyanakkorák a fölső fogai, mint az alsók voltak ezen a képen, csak éppen lehetetlen lefotózni őket. 

De egyébként most már nappal sem annyira könnyű a helyzet, mint eddig volt, tanulni pl. szinte már egyáltalán nem tudok, amikor ébren van, vagy legalábbis sokkal lassabban: egyrészt az alvás nappal is problémás, hiába agyon álmos, másrészt pedgi egy örökmozgó öngyilkos merénylő, folyamatosna figyelni kell, hogy ne nyúljon bele egy konnektorba valami olyan helyen, ahol még én se tudtam, hogy van egyáltalán. Ha meg éppen nem ilyesmivel van elfogalalva, akkor minden követ megmozgat, akár szó szerint is, hogy feljusson az ölembe. 

Meg egyébként is, meglepően hamar eljött az a pillanat, amikor már muszáj újra elgondolkoznom bizonyos alapvető nevelési kérdéseken. Már nem működik, hogy megpróbálom kitalálni, mi a jó neki, hozzáigazítom a napirendünket az igényeihez, és akkor békésen éldegélünk együtt és egymás mellett. Az akaratossága ezt már egyszerűen nem engedi meg. Egyelőre azt a módszert próbálom követni, hogy nem egyszerűen csak nemet mondok neki mindenre, ami nem szabad, de ő nagyon, visítva akarja, hanem elveszem tőle, hanem felveszem, arrébb rakom, és mindig kínálok neki valami alternatívát, ami hasonlít, de szabad megtapogatni/bevenni a szájába. Egyelőre több-kevesebb sikerrel és ideig, de működni látszik a dolog. Vajon meddig?

 

Első Mikulás

Úgy tűnik, bejött, amit sejtettem: a mozgásfejlődés szempontjából az elmúlt hónap valóban nem volt túl eseménydús - hál'Isten. Miett az állást és a különféle hangadásokat gyakorolja rendületlenül. Persze napról napra ügyesebb, de szerencsére még nem olyan látványos a változás, hogy érdemes lett volna gyakrabban beszámolni róla. 

Na meg nekem sem volt túl sok energiám, mert ez az időszak viszont más szempontból volt mozgalmas. Az elmúlt pár hétben például egyik éjszakámat sem töltöttem unalmas és snassz alvással. Miért is tettem volna, hiszen sokkal jobb programom volt: a nyűgös, fáradt és - jobb esetben - halál álmos Miettet próbálgattam inkább visszaaltatni. Ugyanis egyrészt tombol a szeparációs szorongás, másrészt folyamatosan alakul át az alvásigénye és a napi ritmusa. Harmadrészt még a foga is jött, legalábbis pár napig. Az utóbbi pár napon volt csak egy-két nyugis éjszakám végre.

Most viszont eljött Miett első Mikulása, ami megfelelő apropót szolgáltatott, hogy végre legalább életjelt adjak magunkról. Ez a Mikulás-dolog egyébként meglepően sikeres volt: én készültem persze ajándékkal, meg életemben először diszkréten karácsonyi díszbe is öltöztettem a lakást - legalábbis a gyerekszobát és a konyhát -, amíg Miettre a Mama (anyu) vigyázott, de azt hittem, hogy ennek csak számomra lesz jelentősége egyelőre. Viszont amikor felhoztuk, kicsicsaj kiszúrt a szobájában minden egyes lígő-lógó díszt és polcon megbújó csillagocskát. Nem is beszélve a hóemberekről, amiket Nagyi (Tamás anyukája) csinált nekünk. Ezekre teljesen rákantatt, ahányszor meglátja valamelyiket, hangos magyarázással vagy sikítással követeli, és el sem vehetjük tőle "büntetlenül". 

Az ajándékoknak is sikere volt: egy nagyalkú, kartonlapú könyv várta az ablakban, a kicsi kék cipője mellé támasztva. A címe Sürgés-forgás Macivárosban. Egy Anne Suesse nevő nő rajzolta, és az egész nagyon Tesz-Vesz-Város hangulatú, rengeteg apró, felfedezhető részlettel, ami miatt jó sokára fogja csak kinőni. Még csütörtökön kapott a Nagyitól is két lapozót: az Iciri-picirit és a Háp, háp, háp, jönnek a kacsákat, meg egy rakás puha kockát, mindenféle ábrával az oldalaikon. Egyébként a játékok már átvették a hatalmat a nappaliban és a gyerekszobában. Karácsony után valószínűleg megrohamozzák a konyhát, és tavaszra egészen biztosan beveszik a hálószobát is. Véderőink már rég elestek a harcmezőn.

Amit még kihagytam, az az első állatkerti kalandunk volt: főleg azért, mert igazából Miettet az emberek még határozottan jobban érdekelték, mint az állatok, egyedül az akváriumokat nézegette huzamosabb ideig nem szűnő érdeklődéssel. Nekünk meg időnk nem volt nagyon az állatokra az én fájós derakam és Sona meg Hima mellett, akik viszont folyamatosan igényelték 3 felnőtt kitartó figyelmét:)

Ja igen, és van még valami: a szeparáció-tapasztalattal együtt Miett megtanulta nagyon határozottan érvényre jutattni az akaratát. Bár néha igyekszünk azért ellenállni, kevés sikerrel, de az biztos, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, azt éles hangon, egyre egyértelműbb kommunikációval hozza a tudomásunkra. Már gondokodtam is rajta, hogy csatlakozom egy évfolyamtársamhoz, és én is az akarat fogalmából írom meg inkább a disszertációmat. Valahogy így fog kezdődni: "Bár az akarat létezésének gyanúját a megelőző korokban is alátámasztották közvetett bizonyítékok, egyértelmű manifesztációja csak 2008 április 10-én jött a világra..."

És amúgy...

Az álldogáláson kívül is zajlik az élet persze, pl. a szép nyugis fürdésről időközben áttértünk zajos és energikus pancsira, ami nagyon jó szórakozás, csak így a tisztálkodási funkcióját kicsit nehezebben tölti be. Na nem baj, azért elhatároztuk, hogy veszünk egy JetSkit, legalább benzinre nem kell majd költenünk. VIDEO ITT!

A kajálás is egyre jobban megy, már evett krumplit, rizst, sütőtököt, cukkinit ebédre, tízóraira meg almát, barackot, banánt, és kapott már üveges vegyesgyümülcsöt is almával, narancslével, ananászlével, sárga-, és őszibarackkal. Úgy néz ki, csak az első ízeket volt nehéz megszokni, azóta akármit adtam neki, az első falaton fintorgott egy kicsit, barátkozott vele, azután tepert a többiért. És egyre kevésbé akarja kivenni a kezemből a kanalat. Gondolom, rájött, hogy így hatákonyabban jut el a kaja a pociba:), de azért én bizonytalan vagyok: örüljek a tisztább és gyorsabb etetéseknek vagy inkább bátorítsam az önállóságra? Egyelőre azért az előbbit választom, így is kicsit túl gyorsan halad sokmindenben...

Miett álldogáll

Tegnap és tegnapelőtt már elkezdte a kiscsaj gyakorolgatni a felállást a kiságy rácsánál, a kanapénál, ahol éppen talált kapaszkodót. Csodálkoztam is, mert azt hittem, ha megunta a 24/7 ülést, akor a mászási technikáját fogja csiszolgatni, de azért nem rohantam megírni, gondoltam, lesz még rá vagy 2 hónapom, mielőtt ténylegesen fellálna. Hát nem lett. 

Tegnap este Tamás altatta Miettet, és amikor az atuális ordításra bement a szobájába, a kis liba állva, a kiságy keretébe kapaszkodva várta. Sajna én lemaradtam róla, mert mire bementem én is, már elesett, de aztán az éjszakai kajálásra engem is így várt. Azóta is gyakorol folyamatosan:) :

Éjszakai jelenség

Valami furcsa dolog történik már három vagy négy napja minden éjjel. Úgy fél 11-11 tájban hirtelen telitorokból sírás tör elő a gyerekszoba sötétjéből. Beszaladok: Miett ül az ágy egyik sarkában, szeme csukva, határozottan az az érzésem, hogy alszik is, miközben bömböl. Beteszem a szájába a cumit, eldöntöm, alszik tovább csendben. Arra gondolok, hogy annyira ráállt az agya az ülés gyakorlására az elmúlt kb. egy hétben, hogy álmában is ezt dolgozza fel, erre válaszul a teste valóban fel is ül, de mivel így nem túl kényelmes az alvás:), bömbölni kezd. A másik lehetőség, hogy az óraátállás miatti később fekvés miatt alszik az éjszaka első részében nyugatlanabbul, de szerintem ez nem annyira valószínű. Leszámítva, hogy baromi álmos és nyűgös már fürdés közben, egész jól viseli a dolgot, simán átállt a napi ritmusa, ezért nem is lazázunk az átszokással.