Miett önálló és akar

Képeket most nem töltöttünk még fel, egyrészt, mert örülök, ha az örökmozgó mellett arra van időm, hogy leírjam, mi a helyzet, másrészt meg mert alig lehet lefotózni, olyan gyorsan mozog ki minden képből, hogy jó, ha 10 képből egy sikerül:). De azért később majd pótolom, ígérem.

Olyan drasztikus, látványos változást az utóbbi időben nem produkált egyébként, talán csak annyit, hogy rengeteg foga van, már a hátsók közül is kint van pár. Nagyon cuki velük, de azért én jobban örültem volna, ha szép lassacskán jönnek ki: minél később, annál később romlanak el ugye. Mindenesetre igyekszünk most már egyre gyakrabban mosni a fogát. Ráadásul ha egy-egy durvább foga jön, simán felmegy a láza tök hirtelen 39 fokra, és kb. egy napig csillapítani kell. Még az a szerencse, hogy ő még ezt is elég jól viseli, csak 39 fölött szokott nyűgös lenni, ami azért eléggé jogosnak tűnik. Nem is emlékszem, hogy nekem valaha lett volna ilyen magas lázam. 

Változásnak kevésbé látványos, de azért önmagában, vagy a játszótéren a többi gyerekhez viszonyítva elég döbbenetes az a magabiztosság, ahogy Miett mozog. Nemcsak az, ahogy jár, de ahogy az emelkedőket-lejtőket, a küszöböket kezeli, na meg ahogy a labdával bánik pl. Ha meglát egy labdát a játszótéren, azonnal rávetődik, ha másik gyerek elől menekíti, csak lehajol, felkapja és rohan vele, ha meg éppen nincs konkurencia, úgy vezeti a labdát, hogy én csak nézek. Simán körbefocizza az egész játszóteret, anélkül, hogy elesne vagy egyszer is mellérúgna. Szerencsére ebben nem rám ütött, de már előre látom, mekkorákat fognak röhögni az apjával az én bénázásaimon:).  

Nap mint nap megdöbbenek egyébként valamin, amit csinál. Tegnap pl. miután beletette a babát a játékbabakocsiba, rögtön nyúlt a biztonsági övhöz, és csatolta be. Múlt hétvégén kapta meg a kocsit, és csak napi pár parcet játszott vele, de máris érti, hogy hogy működik.

Ha valamit próbálunk eldugni előle, tuti azonnal megtalálja, az asztal tetején is kiszúrja, meg persze már mindent ott keres akár 10 perc múlva is, ahova utoljára tette. 

A játszóterezések, főleg ebben az időben, amikor a 11 és 3 közötti időszakot kivéve igyekszünk minden percet kint tölteni, megteszik a hatásukat a szocializációjára is. Nem tudom, írtam-e már, de nemrég köszöntött be Miettnél az az időszak, amikor teljes hévvel próbálnak a kölkök egymással ismerkedni. Persze eleinte az ölelésből feldöntés lett, a hatalmas puszikból a végére harapás, a simogatásből ütögetés és szembenyúlás, csupa szeretetből. Résen kellett lennem rendesen, de még így is akadtak hülye anyukák... mondjuk ezek a játszótéri tapasztalatok azt hiszem, külön posztot érdemelnének, meg is írom azt is majd valamelyik nap. 

Mindenesetre nem adtam fel, és most már Miett sem a játszóterek réme, úgyhogy most, hogy már nem fenyeget a 8 napon túl gyógyuló sérülések okozásának réme, egyre inkább elengedhetem a kezét, és hagyom, hogy maguk között rendezzék el a konfliktusokat. 

Ami a beszédét illeti, érdekes módon az utóbbi időben nem sok változás történt, maradt a hinta-palinta, az apa-dolog valahogy eltűnt, viszont bejött a hoppá. Amit viszont tökélyre fejlesztett, az az ugatás. Nem vau-vauzik, hanem vu-vuzik, tehát az igazi ugatást utánozza. Ha meglátt egy kutyát vagy más olyan állatot, amit nem hallott még hangot adni, mutat rá és mondja hozzá. Ha ugatnak a kutyák az utcában, ő is nekiáll, néha meg csak úgy odamegy Isishez, belehajol a békésen pihengető kutya arcába, és határozottan közli vele, hogy vu-vu. Baromi aranyos:)

A kutyával egyébként nagyon jól elvannak, játszanak olyat, hogy Miett üldözi, Isis meg menekül, vagy Miett felveszi valamelyik játékát a földről, odanyújtja neki, aztán mikor Isis elvenné, menekíti előle, stb. De a legédesebb az volt, amikor Miett a kiflijével leült a fűbe, vele szemben a kutya, aki belehajtotta a hatalmas fejét az ölébe, és a kiscsaj morzsánként etette a kiflijével. Sajnos erről sincs kép, mert nem volt Tamásnál gép, amikor látta. 

Ami szintén kevésbé látványos, de nekünk elég nagy változást jelent, az az, hogy most már látszik Miett reakcióin, hogy szinte mindent megért abból, amit modnunk neki, pl. tedd vissza, add oda, vidd oda, stb., és ő is próbál mutogatással magyarázni. Csomószor simán megérteti így magát velünk. Bár persze én örülnék, ha a visítás-mutogatás kombót lassan egy-két alapszóval kiváltanánk, viszont ahhoz nincs szívem, hogy nekálljak anya-nem-értit játszani vele, miközben tök ügyesen próbálja megértetni magát velem, csak épp nem szavakkal. Marad az, hogy továbbra is mindent jó sokszor ismétlek, és reménykedem, hogy nem csak a kutyákat tartja érdemesnek a beszélgetésre:)