Az elnyomó család

Ma reggel arra ébredtem, hogy lol-lol-lol-lol. Édes, de határozott hangon. An én gyerekem már csak ilyen vidám természetű (gyk.: laugh out loud). A kacsát meg, aki őt személyesíti meg a napi eseméyeket feldolgozó estimesében - azt olvastam az okos könyvekben, hogy ebben a korban ezek a legjobb mesék :) -, elneveztük Lolinak, mert mostanában ez a kiscsaj kedvenc hangsora. Folyton dumál, nagyon cuki, de olyan jó lenne érteni!:)

Viszont más szempontból is fejlődik a beszélőkéje: már érti és határozottan jól érti a nemet. Ha valamire, amit épp csinál, azt mondjuk, hogy nem, akkor abbahagyja, leül, és elkezd bőgni és hadonászni a kezeivel. Magyarul toporzékolni. Meg kell zabálni:), de kezd lelkiismeretfurdalásom lenni, hogy milyen kegyetlen anya lehetek, ha a gyerekem ezt tanulja meg először. Pedig próbáltam minél kevesebbszer használni, és mindig kínálni valami alternatívát helyette. Mi lenne most, ha ezt sem próbáltam volna meg?