Egy mozgalmas nyár, a második

Szép, hosszú nyarunk volt, és persze mindent csináltunk, csak a blogot nem vezettük, úgyhogy ez a nyárutói nap is mozgalmas lesz, legalábbis nekem.

Először is Gyékényes, az első, mert végülis úgy alakult, hogy idén kétszer is voltunk:

Hát apa az igazin kívül senki nem lett a végére, sőt Miettből előjött a szégyenlős, félős kislány és csak a csajokkal volt hajlandó haverkodni. Egy páran a szívükre is vették a dolgot:) De a kiscsaj ezzel együtt iszonyúan élvezte a sürgés-forgást, a vízről nem is beszélve, bár abban nem sok részünk volt a hülye idő miatt. Mindenestre ez is elég volt, hogy Miett végleg és súlyosan vízfüggővé váljon:) Viszont a délelőtti napsütést követő délutáni menetrendszerű zuhi miatt sárhiányra nem panaszkodhattunk, a kiscsaj konkrétan egy merő sárgombóc végig a négy nap alatt. Az alvással első este kicsit megszenvedtünk, de aztán többé-kevésbé belerázódott, csak újra mellette kellett maradnom, amíg el nem aludt.

Gyékényes után mentünk tovább Lellére, ha jól emlékszem, három napra nagyiékkal és Csabáékkal. Na, ez már "kicsit" húzósabb menet volt, na nem Miettnek, ő nagyon élvezte az egészet: nagyiék, unokatesók, séták és pancsolás, egyszóval maga a paradicsom. Nekem viszont annál inkább. Mivel Csabáék a gyerekszoba-hálószoba elkülönítés után kvázi második nászútjuknak fogták fel ezt a pár napot, valahogy megfeledkezdtek arról, hogy a gyerekvigyázásnak legalább többé-kevésbé kölcsönösen kéne működnie. A napi két éttermi kajálás úgy nézett ki, hogy mi Tamással és időnként a nagyival váltva ugráltunk kísérni a gyerekeket, ők meg nyugisan eszegettek, beszélgettek. És a városbeli séták is kb. ugyanígy néztek ki. Nem mintha nem lettek volna nagyon édesek a gyerekek, csak egyszerűen én nem voltam erre felkészülve: Sona kezét folyton fogni kellett, közben Hima folyton eltűnt, én meg keresgéltem, és akkor még Miettről nem is beszéltünk. Második nap délután én a két nagyobb gyerekkel mentem hátul, jó 100-150m-re lemaradva a többiektől, mindenestre úgy, hogy már nem nagyon láttam őket. És akkor egyszercsak megjelent előttem vigyorogva Miett, kísérő nélkül, a nyüzsgő belvárosi utcán. Azt hiszem, ez tette be a kaput: éjszaka órákon keresztül nem tudtam aludni, mert ahányszor elbóbiskoltam, lerohantak a rémképek, amiben Miettet vagy a bicikli ütötte el, vagy más egyéb szörnyűségek történtek vele, amíg én a másik két gyerekkel voltam elfoglalva. Úgyhogy ez a pár nap, ha pihentető nem is, de legalább tanulságos volt. Teljes mértékben megerősített abban az elhatározásomban, hogy három gyereket NEM szeretnék, de kis korkülönbséggel kettőt sem. Most még hosszú évekig tökéletes lesz ez nekük így, édeshármasban:)

Lelléről még annyit, hogy a főtéri szökőkútnál Miett a nagyitól megtanulta a víz szót. Azóta, ha mondja, higy bi-bi, vagy most már egyre inkább vi-vi, tudjuk, hogy mi a dolgunk:))

Miután hazajöttünk, beköszöntött a kánikula, és a rengeteg meló Tamásnak is, nekem is a publikációkkal. Mondanom sem kell, ez így együtt szuper volt, és mivel Miett is minden nap legkésőbb dél körül nekilátott a vi-vi litániának, elkezdtünk késő délutánonként kijárni a környékbeli tavakhoz strandolni. Fura, hogy már évek óta itt lakunk, itt van egy tó 5 percre, egy másik 10 percre, de mi eddig még csak a repülőtéri tóban fürödtünk, ott is csak egyszer-kétszer. De Miett vízfüggése végülis megtette a hatását.

Közben szépen csendben, komplikációk nélkül lezajlott Miett első nélkülünk töltött éjszakája is: Mohácsra voltunk hivatalosak a szokásos évi borkóstolós guildtalálkozóra, és úgy döntöttünk, Miett pont nincs abban a korban, amikor biztonságosan megoldhatnánk ezt az majdnem két napot: kicsi a szabad tér, sok rá a nem teljesen beszámítható ember, Miett pedig egy perc alatt képes lett volna eltűnni a szőlőben. Szerencsére szuperül érezte magát a mamával és a papával, nem vagyok meggyőződve róla, hogy túl sokat hiányoztunk volna neki:)

Kétszer leugrottunk a modellezőtáborba is pár órára. Persze a helyi strandot sem hagytuk ki, de amikor vittük Miettet, ő szuperül érezte magát a táborban is: rengeteg repülő, a nagyobb gyerekek cipelték mindenhova, játszottak vele.

Szerencsére Miett továbbra is eszméletlenül társaságkedvelő, korosztálytól függetlenül. A nagyobb gyerekeknek szinte a végtelenségig hagyja, hogy cipeljék, vonszolják, a babákért megőrül, minden babakocsiba be kell kukucskálni, a saját korosztályát (meg a nagyobbakat is) pedig ölelgeti, puszilgatja, és csak akkor próbálja megharapni őket, ha nem hagyják magukat eléggé puszilgatni:) Szóval résen kell lennem. Mostanában néha hátulról támad: egy nagy ölelés hátulról, nayknál, olyan, amivel kb. meg tudná fojtani a szerencsétlen áldozatot, és utána csodálkozás, hogy miért sír a szegény gyerek:)

A játékok közül is egész nyáron a babák voltak a favoritok: még mindig sétáltatja, hintáztatja és táncoltatja is őket, szépen énekelve hozzá. És persze minden mást is, amit ő szokott: eteti, itatja őket, babakocsiba ülteti őket, magához öleli, puszilgatja, lefekteti, betakargatja, sőt öltöztetni is próbálja őket. Persze ebben még segítségre szorul:)

Azért egy rosszidős napon elővettük neki a régi Duplóimat: egy farmépület állatokkal, emberekkel, asztalkával, autókkal es persze a sima kockákkal. Na erre is teljesen rákattant. Persze főleg az embereket és állatokat pakolgatja, de próbálja a kockákat is egymásba tenni, és egész ügyes is, csak még ahhoz nem elég erős, hogy rendesen összenyomja őket. Napi program lett a Duplo ugyanúgy, mint a rajzolás. Persze ebben is főleg még a firka megy, de ahogy várható volt, már elkezdte újra a próbálkozást a körökkel. Még nagyon ritkán sikerül neki, de szorgalmasan gyakorol, és nagyon édes, ahogy koncentrál közben:)

Már egyre tovább koncentrál a mesékre, versekre is. Időnként vannak kedvencei, és azokat már végig is nézi és hallgatja. Egy időben az én régi Altatóm vitt mindent, azután átvette az uralmat az Egy, kettő három négy... A kettőre egyébként teljesen ráállt. A dolog úgy kezdődött, hogy anyu egyszer elkezdte vele számolgatni az ujjait mondókázás címén, akkor tetszett meg neki, onnantól tetszett neki ez a vers is, és azóta folyton számolunk, mindent. Engem először az lepett meg a legjobban, hogy tényleg érti a számokat, legalábbis kettőig vagy háromig mindenképp. Aztán amikor legközelebb mentünk Gyékényesre, ott volt Mazurék Pannija, és a Miettnél négy hónappal idősebb Andris is, és őt is hallottam számolgatni a lépcsőfokokat. Nem tudom, meddig tud számolni, de hatig vágja a dolgot. Megkérdeztem Andit, az anyukáját, és kiderült, hogy ő meg az Egy, megérett a meggyet szokta neki mondani, mert egy időben megnyugtatta pelenkázás közben. Tök érdekes, hogy ilyen kicsiként tényleg szinte bármit képesek már megérteni, főleg, ha mondókán vagy éneken keresztül kapják az infót.

Ja, és a második nyaralás: szerencsére ezalkalommal végig jobb időnk volt, pedig augusztus 20. körül mentünk. Miett pedig iszonyúan élvezte, Józsi szülei még a nevét is megtanították neki, Adristól meg azt leste el, hogy anyát a nevén nevezve is lehet hívni, nem csak nyavajgással:) Első este persze bejött a megérzésem, és tényleg nem ment az elalvás a két másik gyerekkel egy szobában. Először Miettet fektettük le, és mikor ő már elaludt, Andi is felvitte a gyerekeket, de persze Miett is rögtön felébredt, és onnantól órákon keresztül ment a bömbölés mindkét kicsi részéről. Végülis mi inkább leköltöztünk a sátorba, ott pedig már simán mese után elaludt Miett is minden este, mintha csak otthon lennénk. Mi persze megint em nagyon csináltunk képeket, de a többiek annál inkább. Samuék képeit itt lehet megnézni!

Úgy alakult, hogy pont most volt (a változatosság kedvéért) Lellén modellhajós világbajnokság, úgyhogy megint nem jöttünk haza egyenesen, hanem beugrottunk két napra. Anyósomék pont vasárnak jöttek haza, úgyhogy pár órát még együtt töltöttünk, utána viszont, most először, nyaraltuk egy kicsit hármasban. Bár mindhármunknak bejön a haverokkal nyaralás (talán Miettnek a legjobban:)), nagyon jó volt végre kicsit senkihez sem alkalmazkodva pihenni és csak magunkkal foglalkozni. A legédesebb sztori az volt, amikor elmentünk Miettel a homokos partú fizetős stradra: csak akkor esett le neki, hogy most már tényleg eljövünk a víztől, amikor kiértünk a kocsihoz, és hirtelen iszonyatos bömbölésbe kezdett, de amikor beültünk a kocsiba, megnyugodott. Viszont amikor kiszálltunk a kocsiból, és meglátta, hogy a szálláson vagyunk, és nem mentünk vissza a strandra, újra rákezdett a szívettépő, krokodilkönnyes zokogásra, és a vi-vi litániára:) Ha ez így megy tovább, muszáj lesz valami délvidéki tengerpatra költöznünk, hiába:)

Mostanra már kezdenek visszaállni a dolgok a "rendes", nyármentes kerékvágásba, bár utazni még fogunk az ősszel pár konferenciára. De lassan kezdődik az egyetem, apás péntekekkel, meg a hétköznapok, ha jön a rossz idő, üresedő játszóterekkel. Kiváncsi vagyok, Miettnek hogy fog bejönni a kevésbé társasági életmód, már legalábbis ami a hétköznapokat illeti. Próbálok találni olyan sokgyerekes programokat, amik nem péntekre esnek, de félek, hogy mindneképp hiányozni fog neki a gyerektársaság.

Megjegyzés1: tuti, hogy nagyon sokmindent kihagytam ebből a posztból, amit meg akartam említeni. Ha eszembe jutnak, majd pótlom, de jöhetnek commentbe is:)

Megjegyzés 2: Elég sok szót mond már a kiscsaj, azokat külön posztba szedem mindjárt listába, ezért nem tértem itt ki rá részletesebben.

Karika

Ja, igen, azt még meg sem írtam, hogy nemrég megpróbált karikát rajzolni, amikor csináltam neki "pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske" fejet. Persze kétszer megpróbálta, nem sikerült, aztán mérges lett és hagyta a fenébe, gondolom majd nemsokára visszatérünk rá, ha még ügyesedik egy kicsit a szem-kéz-koordinációja. A papírt azért eltettem:)

Apák

Miett továbbra is ragaszkodik a hinta-palintához meg a nemhez, de most már mondogatja néha azt is, hogy inni, meg az igent is tudja bólogatni, és elkezdte használni az apa szót, méghozzá teljesen tudatosan és jól... eleinte. Ez a fázis kb. egy hétig tartott, majd elkezdett minden pasit, akit szeret, apának hívni, beleértbe a nagyapját is. Szombaton megyünk Gyékényesre, és a társaságban 5 másik pasi lesz. Vajon az 5. napra hányan nyerik el közülük a megtisztelő apa címet? Na de legalább az biztos, hogy a kiscsaj remekül tud általánostani.:)

Amúgy kiváncsi vagyok, ilyen időben hogy fogja viselni a szokásos gyékényesi-balatoni gyűrődést... majd beszámolok:)

Áprilisi képek

Felkerült egyébként a képek egy része a Picasára:

http://picasaweb.google.com/tamas.domonkos/20090413Szuletesnap#

http://picasaweb.google.com/tamas.domonkos/Miett2009Aprilis#

http://picasaweb.google.com/tamas.domonkos/Miett2009Majus#

Piroska, a farkas

(A cím Miett mai beceneve, by Tamás)
Bár vizsgákra kéne tanulnom, muszáj leírnom, amiket Miett csinált mostanában, mert ezek a legédesebb dolgok, és pont ezeket felejtenénk el a nagy rohanásban. És igazából talán fontosabbak is, mint hogy pontosan mikor kezdett járni, vagy mikor jött ki a 9. foga.

(De azért, csak hogy álljon itt egy ilyen is: elfelejtettem megírni, hogy Miett már egyáltalán nem kap anyatejet. Először csak az estit hagytuk el teljesen, valamikor 12 és 13 hónapos kora között, mert ár úgy éreztem, nem igazán igényli: és valóban, nem is hiányolta egyáltalán. Azután nemrég elhagytuk a reggelit is, elsősorban azért, mert időközben visszaszoktam a cigire, és nikotinal azért már ne olyan egészséges az anyatej, de azért az sem elhanyagolható tényező, hogy a megszámlálhatatlan menyiségű fogával már bimbóvédőn keresztül is tekintélyes fájdalmakat tudott okozni. Szerencsére ez se okozott neki túl nagy stresszt.... ha észrevette egyáltalán.)

Na de a tárgyra térve, a hétvégén itt volt a Nagyi, és ezalkalomból az egész család kint volt a kertben, jó sokat, Miett pedig iszonyúen élvezte, és folyamatosan produkálta magát. Elővettük a tőlem örökölt babáit, és már rendesen babázott. Eddig is (mármint kb egy hete) etette és hintáztatta őket, meg beültette őket a babakocsiba, de most la-la-lázva énekelt nekik, riszálta rá a seggét, és táncoltatta őket. De a legdurvább az volt, amit Lizával csinált:

Liza az én hajasbabám volt, rendes műanyag baba, de a teste puha textil, és ebben van egy pici eszköz, ami kicsi lemezekről tudott sírást és nevetést lejátszani. A baba szájában pedig van egy luk, amibe egy kívülről cumialakú műanyag, kb. nyalókarúd vastagságú rudat lehet betenni, ami kikapcsolta a hanglejátszást. Magyarul cumival el lehetett hallgattatni, tisztára, mint az igazit (jobb esetben):) Na, ezt a cumit anyu eldugta a játékbabakocsin lévő mini szatyortartó kosárba, hogy Miett ne rohangáljon vele, mert ha elesik vele, simán kiszúrhatja a szemét.

De most valahogy kiszúrta a kicsaj, hogy van ott valami, valahogy kikotorta belőle, és amikor meglátta, mi az, azonnal megindult vele a kert másik felében lévő Lizához (simán emlékszik már, mit hol hagyott utoljára, de szerintem ezt már írtam), és nem tudom, hogy de beletette azt a vékony rudat abba a baromi kicsi lukba. (Elvileg ehhez is lesz majd kép, anyósom gépéből:))

A hét elején aztán előkerült a pólyásbabám is, ami lényegében csak egy fejből és a kitömött pólyából áll, kicsit kisebb is, Miett számára is kezelhetőbb méretű, úgyhogy ezt felhoztuk, és most vele alszik. Ma reggel a nappali ajtajára felszerelt hintában hintázott a kiscsaj, amikor egyszercsak kikéredzkedett, és ezerrel megindult a szobájába. Odament a kiságyhoz, és mutogatott befele. Én kivettem neki, a kezébe adtam, ő meg egyenesen ment vele a hintához, beültette, elkezdte lökni, és "énekelte" neki, hogy hinta-palinta. Hát majd' beszartam:)

Tegnap este meg anyu tanította meg locsolni:

Miett önálló és akar

Képeket most nem töltöttünk még fel, egyrészt, mert örülök, ha az örökmozgó mellett arra van időm, hogy leírjam, mi a helyzet, másrészt meg mert alig lehet lefotózni, olyan gyorsan mozog ki minden képből, hogy jó, ha 10 képből egy sikerül:). De azért később majd pótolom, ígérem.

Olyan drasztikus, látványos változást az utóbbi időben nem produkált egyébként, talán csak annyit, hogy rengeteg foga van, már a hátsók közül is kint van pár. Nagyon cuki velük, de azért én jobban örültem volna, ha szép lassacskán jönnek ki: minél később, annál később romlanak el ugye. Mindenesetre igyekszünk most már egyre gyakrabban mosni a fogát. Ráadásul ha egy-egy durvább foga jön, simán felmegy a láza tök hirtelen 39 fokra, és kb. egy napig csillapítani kell. Még az a szerencse, hogy ő még ezt is elég jól viseli, csak 39 fölött szokott nyűgös lenni, ami azért eléggé jogosnak tűnik. Nem is emlékszem, hogy nekem valaha lett volna ilyen magas lázam. 

Változásnak kevésbé látványos, de azért önmagában, vagy a játszótéren a többi gyerekhez viszonyítva elég döbbenetes az a magabiztosság, ahogy Miett mozog. Nemcsak az, ahogy jár, de ahogy az emelkedőket-lejtőket, a küszöböket kezeli, na meg ahogy a labdával bánik pl. Ha meglát egy labdát a játszótéren, azonnal rávetődik, ha másik gyerek elől menekíti, csak lehajol, felkapja és rohan vele, ha meg éppen nincs konkurencia, úgy vezeti a labdát, hogy én csak nézek. Simán körbefocizza az egész játszóteret, anélkül, hogy elesne vagy egyszer is mellérúgna. Szerencsére ebben nem rám ütött, de már előre látom, mekkorákat fognak röhögni az apjával az én bénázásaimon:).  

Nap mint nap megdöbbenek egyébként valamin, amit csinál. Tegnap pl. miután beletette a babát a játékbabakocsiba, rögtön nyúlt a biztonsági övhöz, és csatolta be. Múlt hétvégén kapta meg a kocsit, és csak napi pár parcet játszott vele, de máris érti, hogy hogy működik.

Ha valamit próbálunk eldugni előle, tuti azonnal megtalálja, az asztal tetején is kiszúrja, meg persze már mindent ott keres akár 10 perc múlva is, ahova utoljára tette. 

A játszóterezések, főleg ebben az időben, amikor a 11 és 3 közötti időszakot kivéve igyekszünk minden percet kint tölteni, megteszik a hatásukat a szocializációjára is. Nem tudom, írtam-e már, de nemrég köszöntött be Miettnél az az időszak, amikor teljes hévvel próbálnak a kölkök egymással ismerkedni. Persze eleinte az ölelésből feldöntés lett, a hatalmas puszikból a végére harapás, a simogatásből ütögetés és szembenyúlás, csupa szeretetből. Résen kellett lennem rendesen, de még így is akadtak hülye anyukák... mondjuk ezek a játszótéri tapasztalatok azt hiszem, külön posztot érdemelnének, meg is írom azt is majd valamelyik nap. 

Mindenesetre nem adtam fel, és most már Miett sem a játszóterek réme, úgyhogy most, hogy már nem fenyeget a 8 napon túl gyógyuló sérülések okozásának réme, egyre inkább elengedhetem a kezét, és hagyom, hogy maguk között rendezzék el a konfliktusokat. 

Ami a beszédét illeti, érdekes módon az utóbbi időben nem sok változás történt, maradt a hinta-palinta, az apa-dolog valahogy eltűnt, viszont bejött a hoppá. Amit viszont tökélyre fejlesztett, az az ugatás. Nem vau-vauzik, hanem vu-vuzik, tehát az igazi ugatást utánozza. Ha meglátt egy kutyát vagy más olyan állatot, amit nem hallott még hangot adni, mutat rá és mondja hozzá. Ha ugatnak a kutyák az utcában, ő is nekiáll, néha meg csak úgy odamegy Isishez, belehajol a békésen pihengető kutya arcába, és határozottan közli vele, hogy vu-vu. Baromi aranyos:)

A kutyával egyébként nagyon jól elvannak, játszanak olyat, hogy Miett üldözi, Isis meg menekül, vagy Miett felveszi valamelyik játékát a földről, odanyújtja neki, aztán mikor Isis elvenné, menekíti előle, stb. De a legédesebb az volt, amikor Miett a kiflijével leült a fűbe, vele szemben a kutya, aki belehajtotta a hatalmas fejét az ölébe, és a kiscsaj morzsánként etette a kiflijével. Sajnos erről sincs kép, mert nem volt Tamásnál gép, amikor látta. 

Ami szintén kevésbé látványos, de nekünk elég nagy változást jelent, az az, hogy most már látszik Miett reakcióin, hogy szinte mindent megért abból, amit modnunk neki, pl. tedd vissza, add oda, vidd oda, stb., és ő is próbál mutogatással magyarázni. Csomószor simán megérteti így magát velünk. Bár persze én örülnék, ha a visítás-mutogatás kombót lassan egy-két alapszóval kiváltanánk, viszont ahhoz nincs szívem, hogy nekálljak anya-nem-értit játszani vele, miközben tök ügyesen próbálja megértetni magát velem, csak épp nem szavakkal. Marad az, hogy továbbra is mindent jó sokszor ismétlek, és reménykedem, hogy nem csak a kutyákat tartja érdemesnek a beszélgetésre:)

Miett egy éves...

... és ezalkalomból ünnepelyésen, és minden anyai elfogultségtól mentesen megállapítom: most már biztos, hogy egy zseni. De tényleg!:P

Komolyra fordítva a szót, annyi minden történt vele az utóbbi időben, és többek között épp emiatt nekem annyira kevés időm volt írni, hogy az első szülinapjáról megemlékezni most éppen elég lesz, ha egyszerűen sikerül összeszednem, amit fontosnak tartanék elmondani róla.

Hát először is Miett, hűen a húsvét szelleméhez, már nemcsakhogy egyedül jár, de szinte fut, mint a nyúl. És szerencsére baja sem esik igazán soha, nagyon óvatos és ügyes. Bár a múltkor, mikor először mentünk a nagyihoz úgy, hogy Sona és Hima is ott voltak, egy nappal azután, hogy járásügyben úgy igazán beindult, megvolt az első "véres" sérülésünk is: ketten is fogtuk a kezét, de hiába, Miett ment, mint az őrült, kitépte a kezünkből a kezét, és zutty, egyenesen orraesett a betonon, úgy, hogy a kis alsó lapátfoga fel is sértette a felső ajkát. Szerencsére nem lett halálos a sérülés:)) Két nap múlva aztán megismételte ezt velem is itthon, séta közben. Na, azóta azért már óvatosabb, bár határozottan jobban szeret menet közben előre koncentrálni, a célra, mint a lába elé. 

Enni pedig még mindig imád, ha tehetné, egész nap csak tolná be a kaját a fejébe, és ráadásul egyre önállóbb ebben is. Pl. egyre többször ragaszkodik hozzá, hogy ő maga kanalazhassa be a szájába. Nagyon ügyes egyébként, már teljesen érti, hogy működik a dolog, gyakorlatilag képes teljesen önállóan enni, csak mondjuk, amikor hagyom, hogy egy ideig gyakorolja ezt a bravúrt, és utána szétnézek a konyhában, azért nagyon nehéz nem fájó szívvel gondolni az éhező etióp gyerekekre. De persze ha itthon vagyunk, hagyom, mert én úgy gondolom - szemben anyuval, aki baromi büszke rá, hogy vele milyen szépen eszik a gyerek, mert ő ráér-még-arra-a-gyerek alapon nem hagyja -, hogy ha ő ennyire akarja, akkor most van itt az ideje megtanulni. 

Egyébként inni is egy ideje mindenből tök ügyesen tud egyedül: cumisüvegből, sportüvegből, sőt pohárból is, bár ez utóbbiból még mindig a nyelvét belenyújtogatva próbál lefetyeleni (de legalább már nem harapja:)) Meggyőződésem egyébként, hogy bizonyos dolgokat Isistől tanul el a drága gyermek: csak remélni merem, hogy a postást mostanában nem tervezi megharapni.:)

Amúgy Isisszel is kezdenek egyre jobban egymásra találni. A jó időnek hála, a nap nagyrészét a kertben szoktuk tölteni, és olyankor a kutyával is játszunk. Persze Miett még nem tudja neki eldobni a játékait, de felveszi őket, és adja oda neki, Isis pedig szép óvatosan elveszi őket tőle. Az egyetlen, bár nem komoly konfliktusforrás a színes maci volt, mert azt Isis is nagyon félti, és Miett is arra van rákattanva, nem szívesen adja oda neki rögtön, de azért szerencsére megoldják:) Egyébként Miett eteti is a kutyát: először persze kicsit meglepődött, amikor odaadta a kezében lévő kaját, és utána nem ehette meg, mert hát tényleg eltűnt Isisben, de azóta beletörődött, és még mindig adja neki, egy falat neki, egy falat a kutyának alapon.

Jön a foga is: ráadásul egyszerre 5. Ennek köszönhetően, illetve az ebből fakadó kicsit legyengült immunrendszer miatt akadt is egy "kellemes" kis kalandunk a héten. Kicsit aggódom is, hogy ezentúl az április 10. előtti hét minden évben a Miettért való aggódás jegyében fog zajlani, de ha 10-ére minden évben olyan tökéltesen oldódnak meg a dolgok, mint az utóbbi két évben, akkor egye fene, bevállalom.:)

Azzal kezdődött a dolog, hogy hétfőn délelőtt letettem aludni, és amikor felkelt, érzetem, hogy kicsit meleg a teste. Leültettem enni, de közben egyre forróbb lett, és el is kezdett nyűgösködni, úgyhogy a kajálást gyorsan beszűntettük, és megmértem a lázát. 39 fok fölött volt, úgyhogy gyorsan riadóztattam Tamást, és arra jutottunk, hogy mindenkelőtt felhívom a dokit. De ő nem vette fel, Miett pedig tényleg baromi forró volt, és már sírt, úgyhogy úgy döntöttem, gyorsan kap egy kúpot, és addig is beteszem egy hűtőfürdőbe, hogy biztos ne legyen semmi gond. Hát Miett valószínüleg egy ufó, mert a hűtőfürdőről mindenhol azt hallottam, hogy a gyerekek utálják és jajj, de Miett kb. 3 másodperccel azután, hogy beültettem a 39 fokos vízbe, szépen megnyugodott, és belekezdett a szokásos menet játékba a hajóival és társaival. Kb. 20 percig folyamatosan, apránként öntöttem be a vízbe a hidegvizet, 36 fokig, és végig meg sem nyikkant, kicsit bágyadt volt, de amúgy elégedetten játszadozott. Amikor kivettem, 38 fokos volt a láza. Közben elértem a dokit, aki ellátott tanácsokkal és másnapra berendelt vizitre. Kedd reggel aztán még felment egyszer a láza 39 fölé, de azután már csak hőemelkedése volt, csillapítani is alig kellett, csak este a lefekvéshez kapott egy kis szirupot. Ezen kívül annyi tünete volt, hogy az első pár éjszaka egyszer-kétszer felébredt, de szerencsére gyorsan vissza is aludt. Mivel kedden a doki nem talált semmi árulkodót, amikor megvizsgálta, elküldött minket vizeletvizsgálatra. Vettük vizeletgyűjtő zacskót, amit nekem kellett szerda reggel alapos szappanos lemosás után felragasztani a hüvely köré, megvártam, amíg pisilt, aztán elindultunk a terméssel a laborba. Csütörtökön aztán nagy naívan elindultunk a rendelésre a lelettel, gondoltuk, a gyereknek semmi baja, vidám, boldog, nyugodt és láztalan, tuti nem lesz baj. De sajna a leleten túl sok fehérvérsejtet látott, ami lehetett akár amiatt is, hogy nem fertőtlenítettük a területet, mielőtt levettük a mintát, de a biztonság kedvéért beküldött minket a SOTE II. számú gyermekklinikára, méghozzá azonnal, mert ha véletlenül húgyúti fertőzés, azt kislányoknál ugye azonnal kezelni kell. Na innentől lett izgis a dolog. Bementünk, megvizsgálták, és fertőtlenítés után kapott újabb zacsit. Csakhát sikerült neki pont a kórházba vezető úton pisilnie, úgyhogy délután fél háromtól kb. fél hatig csak vártunk és vártunk, hintáztunk, sétáltunk, ettünk-ittunk, és a végén már úgy 5 percenként ellenőriztük, hogy van-e termés. Asszem a gyerek ebben az anyjára ütött, én se tudtam soha parancsra pisilni. Néha még most se, amivel szívtam is a terhességi vizsgálatok alatt:) Amikor végre lett pisi, még további majdnem két órát vártunk, amit meghitt lépcsőzéssel töltöttünk, Tamással váltott műszakban, mert azért a családban már csak Miett fáradhatatlan. Már elmúlt 7 óra, amikor kiderült "végre", hogy nem derült ki semmi, mert ez a lelet sem lett teljesen negatív, meg kellett próbálni kitenyészteni benne a gyanús baktériumot, aminek viszont csak másnapra lesz eredménye. Amikor hulla fáradtan beültünk a kocsiba, április 9-én este kb. fél 8-kor, és realizálódott bennem, hogy a történelem épp javában ismétli önmagát, és én épp ugyanúgy parázom, mint egy éve ilyenkor, mert ha Miett belázasodik ma éjjel, akkor nincs mese, 4 nap kórházi antibiotikumos kezelés a minimum, na akkor azért elbőgtem magam. Másnap 12-től délután 3-ig folyamatosan bombáztuk a kórházat a telefonokkal az eredményért, de senki nem vette fel, egyik kiba...tt melléken sem. Végül felhívtam a dokit, aki azt mondta, hogy akkor mindenképp menjünk be, mert ha van valami, az antibiotikumos kezelést legalább szájon át el kell kezdeni. 4 után értünk a kórházba, úgyhogy alig találtunk valakit, aki tudott segíteni, de azért sikerült megtudnunk az eredményt: negatív. Úgy látszik, hogy az előző napi lelet szerint "ragyogó általános állapotú" Miettnek tényleg nincs semmi baja, úgyhogy mégiscsak boldog lett a szülinapja. A történelem legalább ebben is ismételete önmagát:) Hazafele be is mentünk megvenni a szülinapi ajándékait. 

Ami a szülinapi bulikat illeti, szerencsére azok is mind nagyon jól sikerültek. Az első, haveroson majdnem mindenki ott tudott lenni, akire számítottam, és Miett is szuperül érezte magát, bár az ajádékaival a többi gyerek (és felnőtt:)) többet játszott, mint ő, mert ő leginkább a szocializációval és a kajálással volt elfoglalva. Ott volt Sona, Hima, Panni és a Miettel majdnem egyidős Andris is, akivel remekül elcserélték a piájukat, és egy tányérból csemegézték a szülinapi rondatortát. Meg persze a rengeteg felnőtt, akiknek ugye mindnek kutya kötelessége őt imádnivalónak tartani és ajnározni:) 

A következő buli aztán a szombati volt, amit Dorkáék telkén tartottunk, egyben a családi húsvéti balhéval. Azt is iszonyúan élvezte, a tömeget, a gyerekeket, és szuper ajándékokat is kapott. És persze én is, mert ilyenkor elvből ráhagyom a gyereket a rokonságra, én pedig beszélgetek, akivel kedvem támad. Mivel úgyis mindenki jobban tudja ilyenkor, hogy mit és hogyan kell csinálni egy gyerekkel, rájuk hagyom, hadd csinálják, én csak diszkréten figyelek a távolból, hogy azért egyen, kapjon tiszta pelust, ha már muszáj, és aludjon, ha totál kidőlt. Ezt leszámítva bízom benne, hogy túléli valahogy az ide-oda öltöztetést, és hasonló aranyosságokat:)) Miett egyébként egész nap evett itt is, pl. a saját tortájából egyedül ette ki az egész, 4 almányi tölteléket (sajna a tésztája a rizsliszt miatt pár óra múlva megkeményedett, de majd erről is írok a kajás blogon).

Anyuékkal tegnap reggel ünnepeltünk, húsvétzotunk: a kertben eldugtunk mi is egy ujjbábot csokitojásban (amit persze mi ettünk meg, Miett majd jövőre:)), meg anyu is egy csomó mindent, amit összeszedett neki, és "megkerestük vele". 

Délután pedig - végre hármasban! - elmentünk az állatkerbe, amire már régóta vágytam, és a séták alatti tyúkos és kutyás tapasztalatok alapján úgy gondoltam, már Miettnek is érdemes lesz eljönnie. Tamás félt egy kicsit, hogy még nem fogja annyira értékelni az állatokat, de szerencsére ebben nekem lett igazam. Miett tök ügyesen kiszúrta az állatokat, és amikor felfedezte, hogy az a valami ott egységet alkot és mozog/csinál valamit, akkor boldogan rámutatott. A legjobban a verekedő páviánkölykök és a daruk tetszettek neki. Meg bementem vele a nyuszisimogatóba is: szerencsére Isisen már jól kinevelődött, és bár végig résen voltam, egyáltalán nem próbálta meghúzni a szőrüket vagy kitépni a fülüket, csak boldogan vizsgálta őket, és finoman megsimogatta az egyik lábát. Alig akart kijönni:) Az egész két és fél órás kaland végére úgy elfáradt, hogy amint kitoltuk a babakocsit az állatkert kapuján, már aludt is. Pedig mielőtt elindultunk, már lealudta a napi 3 óráját:)

A beszédben is nagyokat lépünk előre, pl. már megvan Miett első szava, amit nem csak ért, de teljesen tudatosan használ is. Csak még a hangsor nem stimmel teljesen az eredetivel:) Most még kb. azt mondja, hogy hilló, de már egyre gyakrabban keményedik meg az l, és néha már szinte teljesen tökéletesa "hinta" hangzása. És mivel az egész nem csak a hinta iránt tanúsított fékezhetetlen imádatból fakad, hanem a Hinta-palinta kezdetű mondókából is, a ritmust is nagyon szépen tartja, és a hinta után gyakran következik valami olyasmi is, hogy palilló. Ráadásul nem csak hintázás közben használja, hanem ha mondjuk felültetem egy új székre, elkezdi hintáztatni magát, hogy megnézze, működik-e hintaként, vagy ha meglátja a hintát, és megy oda, mert szeretne beleülni, sőt akkor is, ha ő maga bármit hintáztatva mozgat. Teljes a hintaőrület:) A másik "szó" az apa, amit elkezdett használni, de abban először legikább a hangsor tetszett neki, kb. nulla tartalma volt eredetileg, de agyon tisztán mondta, és valahogy úgy hangzott, hogy a-pppa. És baromira tetszett neki, folyamatosan vigyorgott hozzá. Ebből az lett, hogy egy idő után mondta mindenre és mindenkire, ami tetszett neki, és most, úgy két napja kezd úgy tűnni nekem, hogy már tényleg leginkább Tamásra használja. 

Az utóbbi időben ezerrel beköszöntött az utánzás-korszak is. Nyilván eddig is javarászt utánzással tault egy csomó dolgot, de mostanában gyakorlatilag egyszer kell neki megmutatni dolgokat, és már tudja, emlékszik, és csinálja. Számomra döbbenetes, hogy mennyi mindent milyen gyorsan tanul meg így. A szülinapjára, még hetekkel ezelőtt kapott egy xilofont a keresztanyjától, és ott mutatta meg neki Ole, hogy hogy lehet egy mozdulattal végighúzni rajta a pálcát. Utána egy darabig nem érdekelte túlzottan a cucc, kicsit el is pakoltam, de a héten elővettem megint kipróbálni, és rögtön, teljesen magától végighúzta a pálcát. Pedig én előtte csak egyesével ütögettem neki a hangokat. A tárgyakat is elkezdte egymásba pakolgatni, és az ásványvizesüvegekre is teszi vissza a kupakokat, azt is jól elleste, hogy kell:) Már a tollat és zsírkrétát is úgy tudja fogni, mint mi. A legfrisebb, hogy a szülinapjára kapott két hintát, Zsófiéktól pedig olyan kutyákat, amik sárfoltosak, és melegvíz hatására eltűnnek róluk a foltok. Ehhez van egy kicsit törölköző is, amivel "le lehet dörzsölni" a foltokat. Na, amikor szombat este hazajöttünk, még fürdés előtt kicsit hintáztattuk Miettet, és beültettük mellé a kis plüssnyuszit, amit kapott. Hát tegnap és ma reggel is azzal kezdte, hogy a nyuszit beültette a hintába. Este fürdésnél meg játszottunk a kádban a kutyusokkal, és megmutattuk, hogy kell ledörzsölni a foltokat. Tegnap este a kádban rögtön begyűjtötte a kutyákat magához, a rongyot meg kikapta a kezemből, és mosdatta a kutyákat fürdés végéig:) Hát nem egy zseni, de tényleg?:))

Képek itt és itt!