Saját szoba

Na igen, az idő k...va gyorsan telik: kicsicsaj rövidesen érettségizik, aztán különköltözik, gyerekei lesznek, stb. De még addig is meg kell lépnünk a különválás néhány további, jelen pillanatban sokkal hatalmasabbnak tűnő lépését. Elsőként a külön szobába költözést, ugyanis pl. hajnalban, a 6 órai szoptatás után kicsicsaj mostanában gyakran érzi úgy, hogy meg kell osztania a világgal elégedettségének minden részletét, méghozzá nem kevés decibellel. Emellett nem könnyű kipiheni az éjszakai felkelés fáradalmait, és egyébként is szerettem volna ezen a stresszen még a szeparációs szorongás bekövetkezte előtt túlesni. Így aztán már a nyaralásból hazaérkezés másnapján belevágtunk a költözködésbe, és kb. fél napi szerelgetés és sakkozás után erre az eredményre jutottunk:



















Persze még be kell szereznünk egy-két apróságot, és a szoba hosszabbik felében továbbra is csak egy kis játsózszőnyeg van és az én tornacuccaim, de ez az rész a lényeg, amíg kicsicsaj még nem nagyon mászik, és szerintem egész jó kis kuckó lett. Már csak két dolog kell a boldogsághoz: az egyik, hogy kicsicsajnak is tetsszen, amit egyelőre nehéz megállapítani, mert - ahogy az előző posztban írtam - egyelőre a hazatérést heverjük ki, a másik, hogy én is megszokjam, mert azért az sem megy olyan könnyen. Nem is az éjszakai átsétálás zavar, inkább valahogy úgy érzem, mintha a szerencsétlen kis szoba ellenséges érzelmeket táplálna irányomban... lehet, hogy nálam már bekövetkezett a szeparációs szorongás?:)