A kis Nosferatu - update

Hát izé, ezen se látszik túl sok minden, de legalább megpróbáltuk:

Fogacskák

Na, tegnap végre fény derült az utóbbi napok nyűgösségének okára: épp az IDG-ben ültünk GDF-megbeszélésen, amikor kicsicsaj ráharapott az ujjamra, én meg egy kis éles fájdalom hatására ráeszméltem, hogy ezt szó szerint tette. A két alsó középső fogacska bizony kibújt. Ma megpróbáltam lefotózni, de hát izé... egyelőre kb 1-1 mm2-en törte csak át az ínyt mindkettő, így hát a fotón nem igazán látszanak. De nagyon cukik:)

OFF: Egyébként egyre határozottabban áll négykézláb, most már szinte biztos, hogy a kúszás ki fog maradni nála... Remélem, ez nem fog később gondot okozni.

Látványosabb változások

A sok "edzés" lassacskán mégiscsak meghozza azt az eredméyt, ami talán már a külső szemlélő számára is látványos. Miett már nem csak hogy határozottan nyúl a tárgyakért, és választ a felkínált játékok közül, de megtanulta tudatosan el is engedni őket. Először csak azt vettem észre, hogy ahányszor felveszem, mindig elengedi, amit éppen a kezében tart: már nem visszünk magunkkal fürdeni a kissárkányt, enni a teknőst, meg ilyenek. De eleinte még azt hittem, ez inkább csak véletlen, a tudattalan gyakorlás része. Aztán egyszercsak pelenkázás közben véltelenül odakapott a kiságy fölé belógó forgókához és meg is ragadta a zsinórját. Ránézett, vizsgálta pár másodpercig, majd pontosan párhuzamosan azzal, hogy láthatólag megunta és a tekintetét is elfordította, el is engedte.

A másik dolog a kúszás-mászás tudománya: ebben ott tart a kicsicsaj, hogy amikor csak úgy alapból dolgozik azon, hogy előre tudjon haladni, egész jó kis mozdulatok tesz, de ha valamit hirtelen nagyon el akar érni, pl. meglát minket, akkor elengedi az addig nagyon szépen megtartott felsőtestét és hihetetlen kapálózásba kezd a lábaival, kb. mintha a gyorsúszás lábtempóját gyakorolná. Amúgy teljesen ki tudja tolni a felsőtestét a karjaival. Ezt nagyon irigylem, mert én hiába tornázok, ez a fekvőtámasz dolog valahogy nem akar összejönni:) Sőt, az utóbbi pár napban már a seggét is kitolja a lábaira támaszkodva. Eleinte persze már félúton elvesztette az egyensúlyát, és kidőlt oldalra, de most már akár két egész másodpercig:) is megtartja magát ebben a pozícióban, ha megtámasztja a térdét. Sőt, ma elkezdte kihasználni ezt az eldőlős feature-t: azt vettem észre, hogy a szokásos kicsavarodós technika helyett szándékosan a seggkitolást használja arra is, hogy az oldalára forduljon. Egyébként pont emiatt az a gyanúm, hogy előbb fog megtanulni mászni, mint kúszni. Már persze ha eljön az ideje, ami azért hivatalosan még elég sokára lesz... bár amennyire haladni akar, ki tudja. Épp az előbb ébredt fel, bementem a szobájába, és azt látom, hogy "térdel", és a lábait a kiságy rácsának támasztva tologatja magát. Trükkös...:)

Takaró

Persze megint semmi extra, csak olyan jó érzés volt, gondoltam, leírom. Megjött a hideg, és az én drága kislányom nem igazán szereti az olyan kötöttségeket, mint pl. a takaró, de álmában azért kevésbé rúgja le, úgyhogy az előbb be is lopóztam a szobájába és betakargattam. Fura, hogy ezek az apróságok teszik a leginkább átélhetővé az egész anyaság-feelinget.

Telik az idő

Hát igen, mostanában telik az idő, minden különösebb esemény nélkül. Miett nem túl elítélhető módon nem szólalt meg, nem állt fel és nem diplomázott le az elmúlt majdnem egy hónapban. De azért szerencsére szépen és továbbra is a korának megfelelően fejlődik.
A nyaralás után a GameStar tábort is meglepően jól viselte, bár a vége felé már elég nyűgöske volt ő is, de lehet, hogy ez az én saram. Kicsit rosszul esett, hogy együtt töltöttem egy hetet azzal a libával, aki lenyúlta az állást, amiért egy éve küzdök (nem beszélve az elmúlt évek munkájáról). Lehet, hogy kicsicsaj is ezt érezte meg. De azért jó volt, szereztünk rajongókat mindketten az ifjabb korosztályból és nagyokat sétáltunk este a szálló szép, ősfás parkjában. És végre feladhattam rá a kitty-s napozót is!
A gügyögést mostanában nem viszi túlzásba, a mozgása viszont annál jobban fejlődik. Most már teljesen biztos kézzel nyúl a játékaiért és teszi be a cumit a szájába. Ha nagyon muszáj, max rásegít a másik kezével. És helyváltoztatásra is képes: persze kúszni, mászni még bőven nem tud, de simán elgördül a helyéről, ha leteszem valahova. A játszószőnyeg közepéről kb. 15 másodperc neki eljutni a képen látható távolságba:
Sőt, ezt a mutatványt a modellreptéren is reprodukált, és persze első dolga volt belemarkolni a jó koszos fűbe:Szerencsére a szobáját is kezdi megszokni. Illetve tulajdonképpen azt hiszem, soha nem is volt különösebb gondja vele, a nehéz elalvásokat 2 órás sírásokkal, amiket az utóbbi héten produkált, szerintem igazából az okozta, hogy korábban álmosodik mostanában, és erre nem jöttük rá rögtön. Most két napja egy órával korábban fektetjük, és pár percen belül szépen el is alszik a kis tündér. És ilyen édes olyankor:Ami a kajálást illeti, szerencsére még mindig csak anyatejet kap, mostanában már csak 5-6-szor inkább többet, mint 6-7-szer kevesebbet. Nem hagytam magam meggyőzni a dokinénitől, hogy az egy egész (!!!) őszibarack még belefér a WHO ajánlásába, miszerint fél éves korig a gyerek kizárólag anyatejet kapjon, ha van rá mód. Viszont mindjárt itt a 6 hónapos kor, úgyhogy megint beleveszünk kissé a babaipar rengetegébe és már nézegetjük az etetőszékeket és a százféle kanálkát, tányérkát. Sőt, bevallom őszintén, egyszer megkóstoltattam már vele a körtét :) Épp ettem, amikor elkezdett nyavalyogni kicsit, és bementem hozzá. Majd kinézte a kezemből azt a szerencsétlen körtét, úgyhogy beletúrtam az ujjammal a gyümölcs húsába és odanyújtottam neki. Látszólag nem volt vele baja, ami elég nagy pozitívum, főleg az egy-két hónapja kóstolt édesköménytea után... kár, hogy azt az arcot nem tudtam lefotózni, maga volt a tömény undor:) Remélem, nálunk nem lesz olyan tortúra minden egyes etetés, mint Sonáékkal!
Összességében szinte megfogahatatlanul, egészen apró lépésekben zajlanak a vátlozások, de nagyon is észrevehető az eredményük. Kicsicsaj mozdulatai egyre fókuszáltabbak, a figyelme egyre koncentráltabb, egyre érdeklődőbb... egyre kevésbé csecsemő-, és egyre inkább kisgyerekszerű. És persze mi egyre jobban imádjuk és jóóól elkényeztetjük:)

Saját szoba

Na igen, az idő k...va gyorsan telik: kicsicsaj rövidesen érettségizik, aztán különköltözik, gyerekei lesznek, stb. De még addig is meg kell lépnünk a különválás néhány további, jelen pillanatban sokkal hatalmasabbnak tűnő lépését. Elsőként a külön szobába költözést, ugyanis pl. hajnalban, a 6 órai szoptatás után kicsicsaj mostanában gyakran érzi úgy, hogy meg kell osztania a világgal elégedettségének minden részletét, méghozzá nem kevés decibellel. Emellett nem könnyű kipiheni az éjszakai felkelés fáradalmait, és egyébként is szerettem volna ezen a stresszen még a szeparációs szorongás bekövetkezte előtt túlesni. Így aztán már a nyaralásból hazaérkezés másnapján belevágtunk a költözködésbe, és kb. fél napi szerelgetés és sakkozás után erre az eredményre jutottunk:



















Persze még be kell szereznünk egy-két apróságot, és a szoba hosszabbik felében továbbra is csak egy kis játsózszőnyeg van és az én tornacuccaim, de ez az rész a lényeg, amíg kicsicsaj még nem nagyon mászik, és szerintem egész jó kis kuckó lett. Már csak két dolog kell a boldogsághoz: az egyik, hogy kicsicsajnak is tetsszen, amit egyelőre nehéz megállapítani, mert - ahogy az előző posztban írtam - egyelőre a hazatérést heverjük ki, a másik, hogy én is megszokjam, mert azért az sem megy olyan könnyen. Nem is az éjszakai átsétálás zavar, inkább valahogy úgy érzem, mintha a szerencsétlen kis szoba ellenséges érzelmeket táplálna irányomban... lehet, hogy nálam már bekövetkezett a szeparációs szorongás?:)

Hurrá, nyaraltunk!

Bevallom őszintén, már szombat délben hazaértünk az első komolyabb, immár hármasban eltöltött nyaralásból, de azóta nem igazán jutottam hozzá, hogy belevágjak egy ilyen rendkívül hosszadalmas projektbe, mint egy blogpost megírása:) Mea culpa, de hát a pihenést is ki kell pihenni, ráadásul a 12 nap egyetlen negatív hozadékaként kicsicsaj igencsak nehezen viseli még az egyedüllétet, legyen szó akár csak rövid percekről is.

Az első három napot Balatonlellén töltöttük anyósomékkal. Mióta oda járunk, most először nem esett az eső: lehet, hogy kicsicsaj szerencsét hozott? Leszámítva azt az "apróságot", hogy Tamásnak az utolsó nap estéjére már anyira fájt a foga, hogy be kellett rángatnunk a fogorvost a rendelőbe, hogy kihúzza, végig nagyon jól éreztük magunkat. A saját magam teljes megdöbbenésére még arra is rávettem magam, hogy Miettet a strandon szoptassam meg. Szerencsére az emberek eléggé zavarban vannak ilyenkor ahhoz, hogy ne bámuljanak meg telibe:) Csak a gyereknek jártak csodájára, hogy milyen jól viseli a többórás srandolást is. A fürdetéssel első este még zuhany alatt próbálkoztunk, de a közös zuhanyzó használata önmagában is elég macerás, hát még gyerekkel... nem is értem, miért nem gondoltunk ebbe bele előre. Viszont a kis 60 cm átmérőjű felfújható medencével remekül működött a dolog másnap. A kisbálna boldogan lubickolt a műanyag kerti asztal tetején, bár a medencében hosszában már alig fért el. És nem utolsó sorban arra is fény derült, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére igenis lehetséges egy nap tizenötezerszer elmondani, hogy "Adjatok rá legalább egy cérnazoknit!":))

Pénteken indultunk tovább Gyékényesre szerepjátékozni. Azt hiszem, ez a 4 nap volt az utolsó kő azon az úton, ami az édes kislánytól az ördögi, elkényeztett, magárahagyhatatlan vámpírhoz vezet:) Nem elég, hogy már a mi társaságunkban is tizenegyen voltunk, ebből két lány nem is játszott, így ők egész álló nap ráértek babázni, de még a mesélőnk (egyben a főnököm) fél családja is ott volt és időnként ők is foglalkoztatták kicsicsajt.
Igazán durván bömbölni is itt hallottuk először szegénykét. Nem csoda, az egész napos pörgés után már vacsi előtt láttam rajta, hogy álmos, de evés után én hülye még megengedtem, hogy átvigyék a gyerekekhez. Nem mintha amúgy ez gondot okozott volna neki, de mostanában azt kezdtem el észrevenni, hogy egyetlen dolgot visel rosszul a kis tündér: ha nem hagyják aludni. Mire visszahozták, szívettépően ordított szegény, kb. háromnegyed óra aktív melóba telt elaltatni. De sikerült, és szerencsére ezt az éjszakát is nyugiban végigaludta. Ami a fejlődését illeti, ebben a négy napban a mozgásra koncentrált, viszoylag keveset dumált, viszont állandóan forgolódott: egyszer még a hasról hátra visszafordulás is sikerült neki. Egyébként itt, Gyékényesen barnult a legtöbbet, pedig itt is végig áryékban volt, bár tény, hogy a 40-es faktorú krémmel kevesebbet kenegettük.
Az utolsó majdnem öt napot Pécsen töltöttük Zsuzsáékkal. Ez már nem volt olyan jó, mert bár Pécs nagyon szép város és a szállodánk is nagyon szép helyen, a Misina oldalában volt, kilátással a városra, de a szállodaszemélyzet apró kellemetlenkedései és a belváros láthatóan turistalehúzásra berendezkedett volta egy kicsit kellemetlen szájízt adott a dolognak. Viszont megnéztük a TV-tornyot és voltunk az állatkertben is, ami sokkal kisebb ugyan, mint a pesti, de ugyanannyival hangulatosabb is. A hegyoldalban, magában az erdőben van az egész, a ketrecek között inkább ösvények, mint utak vezetnek. Hiába a letöbb állatnak nem ez a természetes élőhelye, mégis sokkal természetesebbnek hat az egész. Nem is beszélve arról, hogy az állatok nagyon jó állapotban vannak. Külön meglepetésként az egyik csimpánz még műsort is adott a kedvünkért.
Kicsicsaj szerencsére itt is nagyon jól viselkedett, szinte nem is sírt, ő láthatóan nagyon jól érezte magát. Viszont mivel a nap nagy részét babakocsiban vagy kenguruban töltötte, inkább a beszédfejlődésre koncentrált, az eö melett elkezdte próbálgatni a mély magánhangókat és egy pár mássalhangzót is.
Összességében szuper volt az egész nyaralás, nagyon jól éreztük magunkat, de azért már nagyon jó volt hazajönni is. Most már csak azt remélem, hogy kicsicsaj pár napon belül újra hozzászokik, hogy nem egész nap rajongja körbe egyszerre legalább három ember...

Ui.: És végezetül egy kép a cigire átmenetileg visszaszokott macsóapukáról és kislányáról a hazaúton: